Ugrás a tartalomra

Sassy Csaba tízeshonvéd krónikás emlékét már tér is őrzi

Létrehozva
Miskolc közgyűlése áprilisi ülésén egyöntetűen döntött erről. A Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka mellett található Sassy Csaba teret szombaton adták át, a Honvédelem Napján.

Katonai díszszakasz tiszteletadása mellett történt meg az ünnepélyes átadó, amivel mondhatni kicsit teljesebbé vált Miskolc „háziezrede”, a tízeshonvédok előtti tisztelgés. Hiszen a mostantól Sassy Csaba tér néven tovább létező területen áll a miskolci 10. honvéd gyalogezredre emlékező szobor is.

Preview Image
Képgalériánk az átadóról; Fotók: Mocsári László

A tér névadóját Szopkó Róbert, a Tízeshonvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke méltatta. Kiderült, hogy költő, újságíró, a miskolci művelődési élet szervezője volt, mindemellett „ő volt a tízeshonvédek igazi nagy krónikása” – jellemezte Sassy Csabát. A miskolci háziezred története 1939-ben az ő írásában és szerkesztésében jelent meg.

Mindemellett egy olyan állampolgár volt, aki nagyon szerette Miskolcot és szívügyeként kezelte az Avas felvirágoztatását. Számos cikk, vers és dal örökíti meg az ötleteit, amelyek mind azt célozták, hogy a városrész igazi központ legyen.

Kép

Az átadó kapcsán Apáti Zoltán dandártábornok elmondta, hogy Sassy Csaba egyszerre volt lokálpatrióta és katona, „aki sokat tett a városáért és az akkori haderőért”. Hangsúlyozta, hogy a tér elnevezése fontos a civil társadalom és a hadsereg kapcsolata szempontjából is, hiszen egy újabb lépés, ami közelebb hozza a kettőt egymáshoz.

Sassy Csaba megítélését ugyancsak jól példázza: a város közgyűlése egyhangúan fogadta el, hogy róla nevezzenek el közterületet Miskolcon. „Egy város nem csupán az épületekből, utcákból és parkokból, az éppen ott élő emberekből áll, hanem a többévszázados történelme is meghatározza az arculatát, lelkületét” – válaszolta Veres Pál polgármester a Miskolc Televízió kérdésére.

Kép

„Példaként kell állítanunk a jelen- és az utókor számára a tízeshonvédok emlékét és Sassy Csabán keresztül a történetüket” – folytatta, majd személyes élményként felidézte, hogy az ő nagyapja is az ezred tagja volt, aki szerencsésen visszatért a frontról. „Ezért személyesen fontos számomra, hogy az ilyen emlékek meghatározzák az én identitásomat is” – zárta gondolatait a polgármester.

A Sassy Csaba tér a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka mellett, Diósgyőr irányában található.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Rózsafüzér imádság
Rózsafüzér imádság a békéért Miskolcon
Miskolc
Miskolc papsága rózsafüzér imádságra hívott mindenkit a békéért Miskolcon, a Hősök terére október 25-én.
Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.