Ugrás a tartalomra

Segítenek a vállalkozásoknak megvédeni termékeiket

Létrehozva
A kis- és középvállalkozások innovációs tevékenysége szempontjából fontos, hogy fejlesztéseik, újításaik megfelelő iparjogvédelmet kapjanak. Ezt a célt szolgálja egy határokon átnyúló projekt, melyben öt, szlovák és magyar kereskedelmi és iparkamara vesz részt.

Európa-szerte a kis- és középvállalkozások alig 9 százaléka védi valamilyen iparjogvédelmi eszközzel a fejlesztéseit - ez az arány a nagyvállalatoknál eléri a 40 százalékot. Többek között ez is elhangzott azon a tanácskozáson, amit csütörtökön tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) székházában. Ők is tagjai ugyanis annak a határon átnyúló, szlovák-magyar konzorciumnak, aminek célja: eligazítani, tájékoztatni a vállalkozásokat a szabadalmakról, jogvédelemről és védjegyekről.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

- A kkv-k fejlesztéseinek fontos fázisa az innováció, illetve az ehhez kapcsolódó szabadalmak védelme - indokolta a projekt létjogosultságát a házigazda BOKIK-elnök. Bihall Tamás rámutatott, mivel a gazdaság "nehéz időket él", fokozni kell az együttműködést, de a meglévő eszközöket is jól kell hasznosítani. Az InProTool projekt pedig éppen ezt szolgálja.

De miről is van szó pontosan? Ezt Elena Stieranková, a Besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamara projektmenedzsere magyarázta el a találkozón résztvevő besztercebányai, kassai, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kamarai vezetőknek, valamint a téma iránt érdeklődő megyei vállalkozások képviselőinek.

Kép

Sorolta: annak érdekében, hogy megfelelő iparjogvédelmi tájékozottsággal vértezhessék fel magukat a vállalkozások, kifejlesztettek számukra egy online platformot, amelynek segítségével bárki könnyedén tájékozódhat, és releváns információkat kaphat a számára leginkább megfelelő eszközökről és lehetőségekről. A projekt honlapján az online előértékelő kérdőív kérdéseinek a megválaszolásával pedig eljuthatnak a felhasználók a számukra megfelelő megoldáshoz. A honlapon számos hasznos információ is elérhető, ilyen például a magyar és a szlovák, illetve a nemzetközi szabadalmi hivatalok elérhetőségei, az érvényes hazai, uniós és nemzetközi szabályozás dokumentumai, valamint iparjogvédelmi szakkifejezések egyszerű magyarázatai.

Kép

A szakmai megbeszélés résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták, ha egy vállalkozó céget alapít, kifejleszt egy terméket, aminek nevet ad, és értékesíti is azt, akkor érdemes jogi oltalom alá helyeztetni azért, hogy mások ne éljenek vissza a termék megjelölésével a piacon, az ő gazdasági érdekeiket sértve. Amennyiben nincs megfelelő jogi védelem, akkor nehéz fellépni a visszaélésekkel szemben. Érdemes elővigyázatosnak lenni tehát a szakemberek szerint.

A június végén záruló, Iparjogvédelmi online előértékelő platform című projekt teljes költségvetése eléri a 165 ezer eurót. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Ez is érdekelhet

Mától érkeznek a gépjárműadó-határozatok - Itt a határidő!
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Március 10-től folyamatosan küldi ki a gépjárműadóval kapcsolatos határozatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az érintett több mint 3,5 millió autótulajdonos közül elsőként azok kapnak értesítést, akik letöltötték a NAV mobilalkalmazását.
Megugrik a benzin és a gázolaj ára
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétfői olajárrobbanás hatására keddtől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.hu.
Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.