minap.hu: Itt született két gyermeked, könyveidet – versesköteteidet, regényeidet, színdarabjaidat – itt írtad, s jelentetted meg Budapesten, itt szerkesztetted a Napjaink folyóiratot, a Holnapot, majd az Új Holnapot, vezetted a Felsőmagyarország Kiadót, amelyet az elmúlt évben számolt fel. Közben számtalan díjjal tüntettek ki itt Miskolcon, aztán országos elismerésekben részesültél: többek között József Attila- és Kossuth-díjban.

Serfőző Simon (S. S.): Mint folyóiratszerkesztő, könyvkiadó számos tehetséges pályakezdőt segítettem az irodalmi érvényesülésben, a névsort hosszan lehetne sorolni Fecske Csabától kezdve Furmann Imrén át Cseh Károlyig. S túl a megyehatáron, túl azon is, Körmendi Lajostól Lezsák Sándorig. A Hetek költői ide kötődtek a Napjaink folyóiraton keresztül, hogy csak Kalász Lászlót, Ratkó Józsefet, Buda Ferencet említsük közülük, akik jobbára itt ismerkedtek meg egymással, s jártak több alkalommal is Miskolcon, Mezőkövesden, Edelényben író-olvasó találkozókon. Amikor megszűnt a Napjaink, s Holnap címmel új irodalmi lapot indítottunk, kezembe véve az irányítását, arra tettem kísérletet, ez a folyóirat ne csak a hazai irodalmi-közéleti eseményeket szemlézze, kitekintéssel legyen a határon túli történésekre is. Ezért, kitágítva a lap horizontját Felvidékre, Kárpátaljára s Székelyföld irányába is, felfogadtam szerkesztőtársamnak Gál Sándort Kassáról, Dupka Györgyöt Beregszászról, Farkas Árpádot pedig Sepsiszentgyörgyről. Némi felzúdulást okoztam ezzel a szerkesztőségben, mondván, kik ezek az emberek? Hamarosan meg is lakoltam ezért a tettemért, kiegészítve annak a szemléletnek a meghonosításáért, amely ellenkezett az ő liberális szemléletükkel. Vagyis szedhettem a sátorfámat.

minap.hu: Szüleid az 1967-68-as években költöztek be a faluba. Tíz körömmel védték azt az egy holdnyi földet, amin születésed idején fölépítették az egyszobás-kamrás házat, később az istállót, ólat, nyári konyhát, amihez a vályogot ők verték, a ház falát ők rakták.

S. S.: A földet abból a pénzből vették, amelyet Budapesten, később Diósgyőrben, Szerencsen kerestek építkezéseken, alkalmi munkákból. Tehát én jogfolytonos vagyok ezen a tájon, mint ahogy azt egyik versemben meg is írtam. S jogfolytonos vagyok Zagyvarékason, aminek határát keresztül-kasul bejártam, a kanálisárkokban, tarlókon, vasút mellett a teheneket ott legeltettem, reggel kihajtottam őket, s terelgettem 9-10 óráig, délután pedig, amíg be nem sötétedett. Szolnokra innen jártam be iskolába, vonatoztam naponta oda-vissza. Anyám pedig a tejet hordta, gyűjtögették apámmal a pénzt, hogy földeket tudjanak vásárolni. Amiket aztán, amikor a téeszeket szervezték, betagosították, elvettek tőlük. El akarták venni a tanyát is, pontosabban le akarták rombolni, traktorokat ráereszteni. Anyám erre azt mondta: azt próbálja meg valaki! Aki idejön rossz szándékkal, s hozzá mer nyúlni a tanyához, a vasvillával szúrom keresztül! Azt próbáld meg, csitította apám, azt akarod, hogy felakasszanak? Akasszanak, az anyjuk piszkos Istenit! Érzed a kétféle mentalitást? Anyámban az elszántság, apámban pedig a beletörődés… Úgy kell élni, ahogy lehet, Szabó Pál fogalmazta ezt meg annak idején.

minap.hu: A falu még mindig megtartó erő…

S. S.: Jó lenne, ha az lenne, de nap nap után érzékelem a feloldódást. A kb. 3 ezer lakosú Zagyvarékason nincs egy olyan értelmiségi ember, aki a kultúrházat s a könyvtárat vezetni tudná. Törökszentmiklósról jár át egy hölgy, előtte pedig Ceglédről ingázott ehhez a munkához értő férfi. Az általános iskola tanárainak többsége Szolnokról jár ki. Nem helyi lakosok. Rendőr sincs. Posta még van, ki tudja meddig. A bankautomata folyton rossz, ha valaki pénzt akar kivenni, át kell mennie a szomszéd településre.

minap.hu: „A magunk szárnyán kívül számunkra röptető erő nincsen, ha ezt önként levagdaljuk vagy elveszítjük – a világ hátsó udvarára zuhanunk vissza” – írta rólad Jánosi Zoltán. Megmaradt a szárnyad, és hogy?

S. S.: Bárdolták a szárnyaimat, Miskolcon is, második otthonomban. Hogy kik voltak az árulóim, a besúgóim? Meg tudom nevezni mind a három latort, de hagyjuk a feledésbe. Amikor megszűnt a Napjaink, és elindítottam főszerkesztőként a Holnapot, magam mellé vettem őket segítőimnek. Gyanútlanul éltem és közben megfigyeltek, jelentettek. Elégtétel, hogy a nyilvánosságra hozott listán ott szerepel a nevük.

minap.hu: Még mindig az a véleményed, hogy megbicsaklott a rendszerváltás is?

S. S.: A reményt vártuk, és nem az lett belőle! Ezt a nézetet most és ezután is vállalom. Ez nem csak az én véleményem. Sokunké! Rajtunk is múlott. Elsősorban írók, jogászok kezdeményezték a változást. Politikus nemzedék viszont mellettünk nem nőtt fel, akik voltak, azok más irányba vitték, vinnék ma is az ország sorsát. A népi-urbánus ellentét is hozzájárult a kétfelé való húzáshoz, ezért érzésem szerint nem arrafelé haladunk, amerre kéne.

minap.hu: Irodalmilag mit ajándékoztál a faludnak?

S. S.: Két színdarab írására kértek föl, mind a kettőt helyi amatőr színjátszók adták elő: maguk az itt élő emberek, hét országra szóló sikerrel. A rendező volt csak profi: Csikós Sándor, a Debreceni Csokonai Színház színésze, valamint a felesége. A harmadik darab pedig Móricz Zsigmond Rékashoz való kötődését tárja fel. Kevesen tudják, hogy a jeles író gyakran megfordult ebben a faluban. Móricz Zsigmondnak Litkei Erzsébettel történt kapcsolatából ugyanis született egy fiúgyermek, akit az anyja menhelybe adott, nem remélve, hogy Móricz továbbra is szeretné vele a kapcsolatot fenntartani. Erre a titokra Móricz csak évek múlva jött rá, felkutatta a menhelyből nevelőszülőkhöz került gyermeket, akire Rékason talált rá, s vette őt és Litkei Erzsébetet is nevére, ne legyenek árvák. Litkei Móricz Imre még jelen volt a darab bemutatóján, azóta sajnos elhunyt.

minap.hu: Az utóbbi években Pesten élsz. Miskolcon, sem Egerben nem tudtak betegségedből felgyógyítani. Nem úgy a fővárosban.

S. S.: Amit három orvosnak köszönhetek, köztük Csacsovszki Ottó doktornak, aki történetesen épp idevalósi Miskolcra. Sajnos a második feleségemet nem tudták megmenteni. S nem az elsőt itt helyben. Úgyhogy végképp magamra maradtam.

minap.hu: Milyen az élet 80 évesen?

S. S.: Egészségesen jó, olyan, mint máskor. Szaporodó bajaim azért figyelmeztetők.

minap.hu: Hol van az írói tanyád?

S. S.: Amikor tehetem, otthon is írok. Van számítógépem, nyomtatóm, de hát a ház körüli munkákat is el kell látnom, mert nem akarom, hogy felverje a gaz, meg tönkremenjen minden. Vágom a füvet, nyesem a fákat. Még jó, hogy nem veteményezek, pedig azt is kéne, ha tisztességes parasztivadék lennék, de már elszármaztam.

minap.hu: Min dolgozol jelenleg?

S. S.: Jövőre megjelenik a Püski Kiadónál két kisregényemből és egy dokumentumból álló könyvem Lajtos Nóra előszavával. Az ideiglenes címe: Ennyi volt. Az első a Fészakrakók, a második a Gyanútlanul vagy A megfigyelt címet viseli majd, mely a besúgóim ármánykodásait taglalja. A Búcsúvárás pedig a betegségeimről, a feleségem elvesztéséről szól, tehát a kálváriáinkról, meg az egészségügy labirintusairól. Nem is olyan soká megyek Miskolcra a Duna Tévé stábjával, portréfilmet készítenek Szerelmes szülőföld címmel, november 18-án találkozhatunk a Búza téri piacon és környékén. Addig is köszönöm a rám figyelést és gondolást.

Képalá A 80 éves Serfőző Simon születésnapi köszöntőjén a Feledy-házban. Fotó: Buzafalvi Győző