Ugrás a tartalomra

Sikeres volt a 2019-es XIV. Coop Rally

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 06. péntek 19:57
A Szatmári Malom Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Hajdúszoboszlón. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország keleti felén látogatott meg hat élelmiszeripari szereplőt, egy COOP üzletet és egy COOP logisztikai központot, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén 14. alkalommal megrendezett, a magyar élelmiszer-feldolgozást a középpontba állító Coop Rally mára egy valódi branddé, a hazai termékek, a magyar minőség legnagyobb országos ünnepévé vált.
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Az idei, immáron 14. alkalommal megrendezett Coop Rallyt a többek között búzaőrléssel és -felvásárlással foglalkozó Szatmári Malom Kft. nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei rendezvényen a verseny egyik állomásaként is résztvevő Márka Üdítőgyártó Kft. kapta meg. A szakmai program alkalmával a több mint háromszáz résztvevő nyolc állomást látogatott meg, mintegy hatszázötven kilométert megtéve Magyarország keleti felén. A mára már hagyományossá vált rendezvényen élelmiszer-feldolgozó cégeket mutatnak be a résztvevőknek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hagyományokra épülő innovatív hazai élelmiszer-előállítás értékeire és a magyar termékek vásárlásának fontosságára.

A cégcsoport a társadalmi szerepvállalásban is élen jár, például a miskolci sportban. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos elmondta, túl azon, hogy a Coop a magyar olimpiai csapat gyémánt fokozatú támogatója, számos sporteseményt, beleértve miskolci sporteseményeket és miskolci sportcsapatokat is támogat.

A cégcsoport, mely a legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc, munkáltatóként is jelentős szerepet vállal, hangsúlyozta Hubay György országgyűlési képviselő. - A Coop cégcsoport jelentős gazdasági szerepet mutat fel Borsod megyében, Miskolcon és egyébként az összes településen, ami pedig nagyon fontos, hogy rengeteg embert, több tízezer embert foglalkoztat.

Az idei Coop Rally során a résztvevők hús- és tejüzemet, üdítőital-gyártó üzemet, pincészetet, valamint COOP üzletet és frissáru logisztikai központot kerestek fel. A rendezvény ismételten lehetőséget biztosított az üzemlátogatásokra is, így a résztvevők megismerkedhettek az egyes helyszíneken az élelmiszer-előállítás folyamatával, az üzemek mindennapi munkájával is. Az eseményt – ahogy minden évben – részvételével támogatta az Agrárminisztérium is, Nagy István tárcavezető pedig vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.

A kétnapos verseny záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke. „Örülök annak, hogy a 14 éve elindított Coop Rally mára egy óriási értékké, branddé, fontos szakmai eseménnyé vált, amely jelentős segítséget nyújt célunk elérésében, hogy hozzájáruljunk a magyar termékek népszerűsítéséhez. Tizennégy évvel ezelőtt a vásárlók számára az ár mellett nem volt érdekes szempont, hogy az adott termék magyar vagy külföldi áru-e. Ez mára megváltozott, a vásárlókban is tudatosult, hogy magyar termékek vásárlásával a magyar emberek megélhetését segítik elő” – fogalmazott Pekó László. Kiemelte: a COOP üzletlánc által forgalmazott termékek között 80-90 százalékot tesz ki a magyar áruk aránya, a saját márkás termékeknél pedig az arány eléri a 90 százalékot is.

Az Igazgatóság elnöke ezt követően köszönetet mondott a résztvevőknek, a szervezőknek, valamint a média képviselőinek, amiért a maguk eszközeivel támogatják a Coop Rally szervezőinek célkitűzéseit, és a magyar termékek fontosságára hívják fel a figyelmet. Elismeréssel szólt a verseny állomásaiként szolgáló cégek vendéglátásáról is. Pekó László külön megköszönte a kezdetek óta szervezőként együttműködő SKY Csoportnak a rendezvény ismételten sikeres és balesetmentes lebonyolítását. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hozzátette: a résztvevők és a COOP Gazdasági Csoport hosszú évekre, esetenként évtizedekre visszatekintő munkája a legjobb bizonyítéka annak, hogy kölcsönösen kedvező kereskedelmi kapcsolatok eredményre vezetnek. Hozzátette: jövőre az ország nyugati felében rendezik meg a szakmai programot.

Nagy István agrárminiszter elmondta: elismerésre, tiszteletre méltó teljesítmény áll a Coop mögött. „A vállalatcsoport a magyar gazdák legkiválóbb partnere, amire a gazdatársadalom mindig számíthat” – tette hozzá. Kiemelte: az agrártárca azon dolgozik, hogy minél több forrás álljon rendelkezésre a magyar gazdák számára az élelmiszer-előállítás és -feldolgozás terén. „Őszintén drukkolunk azért, hogy a Coop minél sikeresebb legyen, mert akkor sikeres a magyar gazdatársadalom is” – mondta. Egyben azt is leszögezte, hogy a szaktárca céljának tekinti annak elősegítését, hogy a legkisebb magyar településeken is nyíljanak magyar boltok, ahol hazai terméket lehet vásárolni.

A Coop Rallyt a COOP üzletlánc 2006-ban rendezte meg első alkalommal. A ma is teljes egészében magyar tulajdonú kereskedelmi lánc hiánypótló és egyedülálló rendezvénysorozata több ízben is kiérdemelte az Érték és Minőség Nagydíjat. A rali az idei programjaival immáron 119 hazánkban működő vállalkozást mutatott be, és szinte a teljes FMCG szektor támogatását tudhatja maga mögött.

Olvasnivaló

Programok

-