Ugrás a tartalomra

A skyrunning Eb után már a téli biatlon versenyszezonra készül

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 12. csütörtök 16:31
A Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) által is támogatott Büki Ádám (Miskolci Honvéd SE) a napokban még a skyrunning Európa-bajnokságon képviselte hazánkat, azóta viszont már a közelgő téli biatlonszezonra koncentrál.

Az augusztusi Nyári Biatlon Világbajnokságot követően egy könnyebb edzéshét következett számomra, 13 órányi edzéssel és egy 16 kilométeres aszfalt futóversennyel, ahol második helyezést értem el – fogalmazott Büki Ádám. – Ezt követően szeptember 5-7. között rendezték meg a magashegyi terepfutó (skyrunning) Európa-bajnokságot Olaszországban, amelyen a 7 fős válogatott keret tagja lehettem. A kontinensviadalon 24 ország, 300 sportolója vett részt. Csütörtökön a 3,4 kilométer hosszú, 1100 méter szintemelkedést tartalmazó egyenkénti indításos, úgynevezett vertikál távon folyt a versengés – mondta.

– A szombati sky táv 31 kilométer volt, amely során 2600 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk. A pálya legmagasabb pontját 2450 méteren érintettük. Mindkét versenyszámban rajthoz álltam. A vertikál távon 137 indulóból a 49. helyezést értem el,  míg a sky távon az 50. helyen futottam be, a 166 indulóból. Most már itt az ideje ismét a biatlon versenyszezonra koncentrálni, ami novemberben kezdődik és természetesen az egyetemi tanulmányaimra, amelyet szeptembertől a Corvinus Egyetem sportközgazdász mesterszakán végzek – fogalmazott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Művészetek Háza
-
több helyszínen
-
Miskolci Nemzeti Színház
-