Ugrás a tartalomra

SMS és Facebook-üzenetekben zaklatják a Velünk a Város képviselőit

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 03. csütörtök 12:23
A frakció tagjainál betelt a pohár, bírósághoz fordulnak.

Hónapok óta SMS és Facebook-üzenetekben zaklatják a Velünk a Város frakciójának önkormányzati képviselőit és munkatársaikat egy fiatalember – írja csütörtöki közleményében a Velünk a Város. Azt írják, megunták a hosszú ideje tartó, hol szitkozódó, gyalázkodó, hol pedig zsaroló üzeneteket, az illetőnek nemsokára a törvény előtt kell majd felelnie az általa elkövetett zaklatásért, rágalmazásért és zsarolásért.

A közleményt változtatás nélkül olvashatják:

„Egy fiatalember hónapok óta zaklatja a Velünk a Város frakciójának képviselőit
„Anyád mondta, hogy lassú vagyok az ágyban”
„Miskolcon ha összefutok veled bárhol, nem fogsz elszaladni. Olyat beverek… Hidd el, hogy figyelek arra is, hogy 7 napon belül felgyógyuljon”
„Ha bemegyek közgyűlésre és leköplek, azt is lehet”
„Bazin adjon pozíciót. Én pedig dolgozok neki szívesen. Minden infót megkaptok, ami csak kell”
„Melót is adhat maga mellé Levi, úgy aztán tuti. Mert úgy tőle függenék és egyértelmű, hogy nem kerülne ki semmi”

Néhány SMS és Facebook-üzenet a sok közül. Azok közül, amelyekkel egy M. Zsolt nevű fiatalember hónapok óta zaklatja a Velünk a Város frakciójának önkormányzati képviselőit és munkatársaikat.
Van, amelyikben szitkokat szór, van, amelyikben fenyegetőzik, zsarol, pénzt követel, és akad olyan is, amelyikben állásért kuncsorog az egyik képviselőnél, felajánlva neki feltétlen hűségét.
És ez jól mutatja milyen ember is M. Zsolt, a bukott kamujelölt, aki egy korábbi választáson is valószínűleg pénzért vagy remélt pozícióért adta el magát, a nevét, pontosan tudva hogy esélye sincs valódi politikai karrierre.
De úgy tűnik, hogy még megbízóinak sem volt elég jó, még nekik sem kellett miután véget ért a kampány.
És úgy tűnik a bukott kamujelölt pénzért vagy pozícióért bármire képes, még akár átállni is azoknak az oldalára, akik ellen akkor indult, és akiket folyamatosan rágalmaz.
És miközben a bukott kamujelölt még egy kamu Facebook-csoportot is létre hozott látszólag azért, hogy azokkal, akik bedőlnek neki „visszavegye” Miskolcot, és miközben gyalázkodó fotómontázsokat készít, hazudozik és szánalmas színvonalon próbálja ebben a csoportban lejáratni a képviselőket, nos mindeközben SMS-ben azért könyörög, hogy nekik dolgozhasson.
Ezt persze facebookos követői valószínűleg nem tudják. De ez neki belefér.
És neki belefér az is, hogy 150 ezer forintot követeljen azért, hogy ne indítson tudatosan hazug lejárató kampányt azok ellen, akiknek egyébként dolgozni szeretne.
Politikai kaméleon? Bukott kamujelölt, aki képtelen feldogozni, hogy még megbízóinak sem kellett? Vagy egyszerűen csak egy pszichés gondokkal küzdő, zavart fiatalember? Ki tudja.
A Velünk a Város képviselői eddig türelmesek voltak, elviselték a személyeskedést, a sértegetést, a gyalázkodó SMS-eket, a lejárató, hazug fotómontázsokat, a nyilvános rágalmazást.
Eddig.
De jobb, ha tudja M. Zsolt, hogy a türelem eddig tartott, és neki nemsokára a törvény előtt kell majd felelnie az általa elkövetett zaklatásért, rágalmazásért és zsarolásért.
Mert ezek bizony mind büntetőjogi kategóriák.
Kedves Zsolt! Találkozunk a bíróságon!”

(Nyitóképünk illusztráció.)

További hírek

Olvasnivaló