Ugrás a tartalomra

Sűrűbben járnak hétfőtől csúcsidőben az MVK járatai

Létrehozva
Életbe lépett a kibővített menetrend az MVK maximális járműállományának és járművezetői kapacitásának bevonásával. A megyei kormányhivatal hétfőn jóváhagyta az MVK Zrt. november 5-én benyújtott járatsűrítési tervét.
Kép

A múlt heti kormánydöntésnek megfelelően bővítette hétfőtől a menetrendjét a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. A járatsűrítés értelmében Miskolcon húsz autóbusz- és villamosvonalon összesen kilencvenhat plusz járatot indított hétfőtől a cég.

Ahogyan arról korábban lapunk részletesen beszámolt, a kormány még november 3-án döntött arról, hogy a zsúfoltság mérséklése értelmében sűríteni kell a reggeli és a délutáni csúcsidőkben a tömegközlekedési eszközök menetrendjét. Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy az intézkedés módját kritizálta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület is (VEKE), akik ugyan a járvány miatt sűrűbben közlekedő járatok elvével egyetértett, viszont úgy vélekedett, azokat annak kéne finomítani, aki a rendelkezést meghozta.

Bár az MVK-nak  - hasonlóan az ország többi közlekedési cégéhez - egyetlen nap állt rendelkezésre, hogy elkészítse a járatsűrítési tervet, ennek eleget tettek. Ezt követően a tervet eljuttatták a megyei kormányhivatal vezetőjének, akik a megalapozott döntés meghozatalához további kiegészítő információkat kértek. Az MVK ezeket is megadta, a közlekedési vállalat napok óta a döntés meghozatalára vár.

Az MVK-nál érdeklődésünkre elmondták még: bár az új miskolci menetrendet a megyei kormányhivatalban hétfőn koradélutánig még nem fogadták el, a cég a kormányrendeletnek megfelelve hétfő reggeltől sűrűbben közlekedteti járműveit a reggeli és délutáni csúcsidőszakban. Erről egyébként a hétvégén részletes tájékoztatást adtak honlapjukon, és a sajtóhoz eljuttatott közleményben is.

Frissítés:


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal arról tájékoztatta lapunkat, hogy adatokat kértek be a járatsűrítésre vonatkozóan az MVK-tól, hiszen - mint írják - "a kormányhivatal feladata, hogy vizsgálja, a beterjesztett terv valóban segítséget, védelmet nyújt-e a miskolci lakosság számára." A bekért adatok alapján a kormányhivatal hétfőn elfogadta az MVK Zrt. által benyújtott járatsűrítési tervet. 

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.