Ugrás a tartalomra

Szabadegyetemi képzés a stadionban

Létrehozva
A szabadegyetemi előadássorozat harmadik rendezvénynapjának – rendhagyó módon – a DVTK-stadion biztosított helyszínt.
Kép
Forrás: police.hu

A gyakorlati bemutatóra 2019. november 21-én 16 órától a miskolci DVTK-stadionban került sor. A megjelent érdeklődőknek először Kis Tamás a Valton-Sec Kft. koordinációs igazgatója tartott előadást a rendezvényeken vezetési pontként használt speciális busz működéséről, az irányítás rendjéről, az együttműködés szintjeiről, illetve az esetlegesen felmerülő események rögzítéséről.

Ezt követően Szemán Norbert a DVTK operatív igazgatója a 2018. május 5-én történt stadionavató rendezvény biztosítási feladatairól beszélt a hallgatóságnak. A DVTK Event menedzsere Varsás Tamás pedig az intézmény biztonsági rendszereit ismertette.

A lelátók, továbbá a pálya megtekintését követően a közönség betekintést nyert a VIP részlegbe, a skybox folyosóra, valamint a videószobába, ahová a teljes létesítmény kameraképei befutnak. A bemutató a stadion sajtószintjén fejeződött be.

Az előadássorozat következő és egyben záró témája és előadója:

Stadionok biztonsága. 2019. november 28. 16.00-18.00

Sportbiztonság, új biztonsági infrastruktúra működése, biztonságszolgáltatás címmel

Előadó: Samu István, a Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Bizottság elnöke

A pirotechnika problémája a labdarúgó mérkőzéseken, stadionok biztonsági rendszere címmel

Előadó: Kovács Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség szakreferense

Ez is érdekelhet

Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.
Miskolc 14-es busz MVK
Valami készül a város egyik forgalmas pontján: az utasok már most érzik a változást
Miskolc
Már csütörtöktől több buszjárat közlekedésében is módosítás lépett életbe, és nem minden ott történik, ahol megszoktuk. Érdemes figyelni, mert könnyen meglepetés érheti az utasokat.
Képgaléria
Színházi roadshow-t, úgynevezett témanapot tartottak az Avasi Gimnáziumban szerdán Fotó: Osztie Tibor
Ez volt a téma az Avasiban
MiskolcOktatásKultúra
Színházi roadshow-t, úgynevezett témanapot tartottak az Avasi Gimnáziumban szerdán. A programon a végzősök kivételével az egész iskola jelen volt.
Békevideóval jelentkezik a miskolci zenekar, egy diósgyőri klublegenda is feltűnik majd benne
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci progresszív rockzenekar, a Broken Springs hamarosan bemutatja új, The Other Side című dalához készült videoklipjét.