Ugrás a tartalomra

Szándékosan hajtott tóba a busszal Kínában

Létrehozva
Az őt ért sérelmek miatt szándékosan hajtott bele egy tóba a buszsofőr múlt kedden a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban, tettével 21 ember halálát okozva – állapították meg a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló kínai hatóságok.
Kép
Forrás: hirado.hu

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap beszámolója szerint a sofőr amiatt akart bosszút állni, hogy egy városfejlesztési projekt keretében a helyi kormányzat lerombolta az otthonát. A Csang vezetéknévvel azonosított, 52 éves férfinek tartós bérleti joga volt az ansuni kormányzat tulajdonában álló lakóhelyre, ám azt a viskónegyedek fejlesztését célzó egyik terv alapján lebontásra ítélték. Csang telefonon panaszt tett a helyi kormányzat felé az ügyben, és azt kérte, hogy ne bontsák le az otthonát anélkül, hogy másikat biztosítanának helyette. Az épületet a tragédia reggelén rombolták le – közölte a rendőrség.

A hatóságok közleményéből kiderül, hogy a férfi aznap vezetés előtt és közben is alkoholt fogyasztott, és mielőtt a volán mögé ült volna, felhívta barátnőjét, akivel „cinikus és pesszimista” gondolatokat osztott meg. A buszt végül egy hirtelen balkanyart véve, öt sávon keresztülgázolva hajtotta bele a helyi víztározóba. A balesetben vele együtt 21 ember veszítette életét, és további 15 sérült meg. A busz utasai között legalább 12 olyan diák is volt, aki az egyetemi felvételi vizsgák első megmérettetésén volt túl, közülük öten haltak meg.

A rendőrség közleménye arra is rávilágított, hogy Csang június 8-án aláírt egy megállapodást a helyi kormányzattal arról, hogy a csaknem 40 négyzetméteres otthonáért cserébe mintegy 72 ezer jüan (3,2 millió forint) egyszeri kártérítést kap, ám az összeget sosem vette át. A férfi továbbá kérvényt nyújtott be olyan önkormányzati bérlakásra, amelyeket a piaci ár alatt adnak ki, de pályázatát visszautasították.

Az SCMP rámutat: a kínai internetezőket megosztotta a hír. Bár sokan együttéreztek Csanggal az otthona elvesztése és a megfelelő kompenzáció hiánya miatt, tettét elítélték. „A gyengéknek nincs módjuk ellenállni a hatalmasoknak, ezért a náluk is gyengébbek ellen fordulnak” – idézte a lap a WeChat kínai közösségi hálózat egyik kommentelőjét.

Az ansuni kormányzat egy vasárnap kiadott közleményben közölte, hogy tovább vizsgálja a lakóépület lebontásának körülményeit, és hiányosságok felderítése esetén büntetést fog kiszabni.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter Lengyelországban: Európa szíve ma Közép-Európában dobog
VilágBelföld
Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére.
Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.