Ugrás a tartalomra

Szem nem maradt szárazon a HoldEső jótékonysági koncertjén

Létrehozva
Száz gyermek énekelt a színpadon angyali hangon a miskolci zenekar előadásán, aminek bevételét egy Kijev közelében található gyermekkórháznak ajánlották fel.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

"Nem lehetett elérzékenyülés nélkül hallgatni" - így írta le Mihajlo Vihula, amikor a Fazekas kórus diákjai - mintegy százan - magyarul, magyar népdalokat énekeltek el a Művészetek Házában, hogy vendégszereplésükkel is kimutassák: azt szeretnék, hogy Ukrajnában béke legyen.

Kép

- Felemelő érzés volt velük állni a színpadon. Azt mondom, maximálisan sikerült teljesíteni, amit előzetesen szerettünk volna: teltházas koncertet adtunk, és közönségünkkel együtt ki tudtuk fejezni szolidaritásunkat az ukránok, az Ukrajnában élő magyarok felé - fogalmazott a gitárművész.

Azt is elmondta, hogy több mint száz, jelenleg Miskolcon élő, a háború elől hazánkba menekült ukrán - édesanyák és gyermekek - ingyen hallgathatták meg a zenés előadást.

Kép

- Az est végén odajöttek hozzánk, meghatódva öleltek minket, és azt mondták, hogy bár nem értették a magyar szövegeket, de a zene, a színpadról és a nézőtérről áradó energiák elvarázsolták őket. Azt hiszem, a koncerten megtapasztalhattuk, milyen a jó szomszéd-kapcsolat, amikor keressük a közös dolgokat.

A HoldEső a fővárosban már adott egy koncertet, akkor az Ukrajnából gyermekeknek és édesanyáknak gyűjtöttek, most pedig egy Kijev melletti gyermekkórháznak ajánlják fel a miskolci koncertjük bevételét. A miskolci zenekar egyik alapítója, a kárpátaljai felmenőkkel is rendelkező Gál Lajos érdeklődésünkre felidézte, korábbi zenekaruk, a Holdviola szintén a Művészetek Háza színpadán adta első koncertjét.

Kép

- Örömteli volt a várakozás az előadás előtt - fogalmazott. - Amikor aztán kiléptünk a színpadra, és megláttuk a tele nézőteret, óriási boldogság töltött el mindenkit. Ez az érzés kihatással volt az egész koncertre, de úgy érzem, az élmény hosszú ideig el fog még kísérni minket. Többen is azt mondták a végén, hogy ez volt az egyik legjobb előadásunk, ahol ezeket a dalokat játszottuk. Bevallom, a lányok néha el is érzékenyültek, főleg, amikor a Fazekas kórus száz diákja velünk énekelt a színpadon. Nagyon különleges és megható élmény együtt zenélni velük - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.