Ugrás a tartalomra

Szemétszedés szombaton a Nagyavason

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 15. csütörtök 16:51
Az önkormányzat a Tisztasági Nagykövet Egyesülettel közösen tart szemétszedést szombaton délelőtt a Pázmány, és Latabár soron, illetve a Nagyavas felsősoron lévő kilátópont környékén. 

"Miskolc Önkormányzata a történelmi Avast kiemelt fejlesztési területnek tekinti. Azért, hogy újból élettel teljen meg a domboldal, több, a városrészt érintő komplex stratégiát is kidolgoztak" - írja szerkesztőségünkhoz eljuttatott közleményében a polgármesteri hivatal. Emlékeztetnek, Veres Pál polgármester az idén hegygazdákat is kinevezett, akiknek feladata, hogy közvetítsenek az önkormányzat és pincetulajdonosok, a történelmi Avason tevékenykedő civilszervezetek között, felmérjék a fejlesztési igényeket. A hegygazdák a javaslatok összegyűjtése mellett a problémák megoldásában is segítenek, illetve az elmúlt időszakban több alkalommal szerveztek szemétszedési akciót a városrészben.

Szeptember 17-én, szombaton a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesülettel közösen tartanak szemétszedési kampányt a Pázmány, és Latabár soron, illetve a Nagyavas felsősoron lévő kilátópont környékén. Akik szeretnének részt venni az akcióban, azokat 9 órakor várják az Avasi Bortanyánál. Lehetőség szerint a résztvevők kesztyűt és zsákokat vigyenek magukkal. Eső esetén a szemétszedést 18-án, vasárnap tartják meg.

A pincesor takarításhoz anyagi támogatással a miskolci önkormányzat is hozzájárult - zárul a közlemény. 

További hírek

Olvasnivaló