Ugrás a tartalomra

A Szentpéteri kaput is rendezettebbé varázsolták

Létrehozva
Utolsó hetére fordult az őszi nagytakarítás. Az eddig kimaradt városrészekhez hétfőn látott neki a Városgazda.
Kép

Szürke, klasszikus novemberi időben fogtak hozzá a város üzemeltetésével, működtetésével és tisztán tartásával megbízott önkormányzati cég munkatársai a Katowice-városrésznek, hogy aztán a felszálló köddel még szembetöltőbbnek hasson az átalakulás. 

Köztudomású, hogy majd' egy hónapja Tóth-Szántai József polgármester bejelentette az egészen november közepéig tartó nagytakarítási programot. Az akció akkor a Szinva teraszon kezdődött, de azóta a város számos frekventált közterületét is elérték már a Városgazda munkatársai, melyről többek közt ITT és ITT is számoltunk be.

Kép

Hétfőn reggel a vármegyei kórház előtti teret, az ottani két buszmegállót, a József Attila Könyvtár környékét, majd a kórháztól a Leventevezér utcáig a Szentpéteri kapu mindkét oldalát, sőt, a Romek Strzalkowski teret is rendbe tette a Városgazda ötvenfős csapata.

Az 1-es számú önkormányzati kerület idén mandátumot nyert képviselője a Miskolc Televíziónak arról számolt be a helyszínen, hogy a hozzá eljutó lakossági visszajelzések alapján a helyiek kimondottan örülnek a tisztaságnak és a rendezettségnek. Klinga Dániel szerint a forgalmas csomópontoknál sokan megfordulnak: "az emberek közérzete is jobb, ha szebb várost teremtünk".

Kép

Múlt pénteken Hollósy András alpolgármester a Népkertben végzett munkálatok során elmondta, ilyen rövid idő alatt ennyi emberrel és munkagéppel még soha nem dolgoztak a városban. Mint azt tőle megtudtuk: a három hét alatt a levágott fű esetében átlépték a másfél millió négyzetmétert; több mint hatszázharminc graffitit és falfirkát távolítottak el; huszonháromezer virágot ültettek el szerte a településen; sőt, bevetettek olyan munkagépeket, melyek 1:12 arányában tömörítik az avart a takarítás során.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ennyi maradt a nagytakarításból, íme az utolsó hét programja:

November 12., kedd 
Martinkertváros (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 03. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Csokonai Vitéz Mihály utca, Templom tér, Alföldi-Latorca utca által határolt játszótér)

November 12-13., kedd-szerda
Görömböly és Hejőcsaba (04. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér, Futó utca, Szalag utca)

November 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

November 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert

November 15., péntek 
Vasgyár (17. vk. Dr. Hojnyák Dávid)
Helyszín: Ógyár tér és környéke, Irma utca és Kerpely Antal utcai buszmegállók környéke (Diósgyőri Ipari Park)

November 18., hétfő: 
Szirma (02. vk. Czinkné Sztán Anikó, 03. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Szirma (Miskolci utca, Nagy László utca és Fáskert u. közötti játszótér)

November 19., kedd
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, Erenyő u, Bollóalja u., Perecesi Pihenőpark)

 

Ez is érdekelhet

Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.
Képgaléria
Urnazárás
Választás 2026: Érkeznek az első eredmények
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Este 19:00-kor befejeződött a 2026-os országgyűlési választás Magyarországon. Megkezdték a szavazatok összeszámolását.
Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András: a munkát elvégeztük
Miskolc
Nem sokkal az urnazárás előtt értékelt Hollósy András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.