Ugrás a tartalomra

A Szinva mindkét arca a miénk

Létrehozva
A Szinva két arca címmel nyílt tárlat kedden a Művészetek Háza Kortárs Galériájában. Ádám János és Barna Laczy fotókiállítását Varga Andrea és Fedor Vilmos méltatta.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A hétvégén nagy sikerrel és számos helyszínen zajló Szinva Örökség Napok utolsó mozzanatának a tárlat megnyitóját szánták a szervezők. A két alkotó a patak szelíd és tomboló természetét mutatja meg alkotásaival.

Köszöntőjében Miskolc alpolgármestere, egyben a Szinva Örökség Napok szakmai védnöke felelevenítette: azért hívták életre a programot, hogy segítsen meglátnunk a város körülöttünk lévő értékeit és velünk élő tehetségeit. Varga Andrea szerint a mindenkori városvezetés feladata, hogy a most kiállító művészekhez hasonló fantasztikus helyi embereknek lehetőséget biztosítson az efféle rendezvényekkel.

A Szinva Örökség projekt ötletgazdája, valamint a Szinva Örökség Alapítvány alapítója nyitóbeszédében úgy vélekedett: mit sem ért volna elképzelése, ha nem talál nyitott fülekre. Fedor Vilmos hangsúlyozta, aligha létezik olyan miskolci család, aki régmúltjában vagy jelenében ne kötődne valamilyen módon a Szinvához.

A kiállító művészek merőben eltérő megközelítésben mutatják be a város patakját. Ádám János, az Észak-Magyarország fotóriportere évek óta készít természetfotókat szabadidejében. A Szinva életét érzékien megragadó alkotásait a földszinten állították ki. Míg az emeleten a patak 2010-es áradását a Miskolci Kulturális Központ munkatársa, Barna Laczy segít a tárlat látogatói számára feleleveníteni.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.