Ugrás a tartalomra

Táborban feledhetik az otthoni gondokat az ukrán gyerekek

Létrehozva
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház, azaz a Bárczay-kastély udvarán nyári táborozik a napokban mintegy 15 Ukrajnából érkezett gyermek. A szabadidős foglalkozásokkal, sok-sok játékkal teli kánikulai napok lehetőséget jelentenek nekik kicsit elszakadni a háború gondolatától.

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete táborában háborús területről – főleg a harkovi régióból – érkezett gyerekek vesznek részt.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Laták Kamilla megyei koordinátora elmondta, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kiegészülve február óta segítik Miskolcon azokat a családokat, akik ide menekültek a harcok elől.

„Ez 150 fő, édesanyák és gyermekek szociális segítését jelenti” – tudtuk meg a megyei koordinátortól. A táborban résztvevő gyerekek közülük kerültek ki, a cél pedig az, hogy kiszakadjanak a szálláshelyük atmoszférájából, egyben kicsit megfeledkezzenek az extrém helyzetükről.

Kép

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház kertjében most klasszikus tábori programokon vehetnek részt, aminek központi eleme a sok játék. Az elkövetkezendő két hónapban még tervben van számukra strandolás és „próbálunk minden lehetőséget megragadni, hogy tartalmasan teljenek számukra a meleg nyári hétköznap” – összegzett Laták Kamilla.

A gyerekek egyike, Siusiura Eva, aki márciusban az édesanyjával és a kiskutyájával érkezett Miskolcra Kijevből elmondta, hogy a táborban angolórával indulnak a napjaik, majd játék jön az udvaron. Élvezik a szép környezetet és a friss levegőt.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.