Ugrás a tartalomra

Távoktatásra áll át a Miskolci Egyetem

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. november 04. szerda 14:47
A szerdán kiadott rektori utasítás szerint november 9-étől, tehát jövő hét hétfőtől áll át távoktatásra a Miskolci Egyetem. Az országban ez az első ilyen döntés, egészen a félév végéig szól.

A számonkérések módját, valamint a vizsgáztatási rendet a karok és intézetek saját hatáskörükben határozzák meg, az egyetemi testnevelés órák szünetelnek, minden hallgatói és egyetemi rendezvény megtartása visszavonásig tilos – olvasható a Facebook-on is közzétett rektori utasításban.

Azok a hallgatók, akik egészségesek, nem produkálják a koronavírusos megbetegedés tüneteit, ők jogosultak a kollégiumokban tartózkodni. Viszont kötelesek a kollégiumi vezetés előírásait követni, betegség esetén azonnal jelentkezni és intézkedésig a kijelölt helyen tartózkodni.

Az intézmény területére kizárólag egészséges, a betegség tüneteit nem produkáló személyek léphetnek, maszkot viszont nekik is mindenhol használniuk kell. A könyvtár és a sportlétesítmények a szabályok betartása mellett üzemelnek.

Az utasítás november 9-étől a félév végéig, azaz 2021. január 31-éig marad hatályban, más, ezt felülíró instrukció hiányában.

További hírek

Olvasnivaló