Ugrás a tartalomra

Teljes együttműködésre szólított fel az MSZP Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 05. kedd 11:21
A párt politikusai szerint akik Miskolcon nem támogatják az ellenzéki együttműködést, azok tulajdonképpen hallgatólagosan elfogadják, hogy 2024-ben a Fidesz visszavegye Miskolcot.
Fotók: magánarchívum

Erős, szabad, cselekvőképes önkormányzatokra van szükség Magyarországon, ehhez pedig vissza kell adni az elvett jogokat és forrásokat számukra – jelentette ki az MSZP pénteki, Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján a párt megyei elnöke, országos elnökhelyettese. Varga László hangsúlyozta, „Rendszerváltást” című programjukban is megfogalmazták: az önkormányzatok megerősítése azért fontos, hogy azok könnyebben tudják megoldani a helyiek problémáját, ez Magyarország és a magyarok érdeke.

- Szeretnénk visszaadni az önkormányzatok autonómiáját, és a tőlük elvett forrásokat, mint például a gépjárműadót, a közösségi közlekedés támogatását, vagy a benzin után fizetett jövedéki adó húsz százalékát. Az erős önkormányzatokban hiszünk, ezért kötöttünk szövetséget országosan, így Miskolcon is, ahol a Veres Pál polgármester vezette önkormányzatot támogatjuk, melyben politikusaink is nagyon aktívan dolgoznak a miskolciak jólétéért - mondta.

Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke emlékeztetett, az önkormányzati választásokat az ország történetében először tartják egy időben az európai parlamenti választással jövő év június 9-én, ami nem véletlen. Szerinte így tudják elkerülni, hogy a helyi ügyek helyett a kormány országos narratívája határozza meg a kampányidőszakot.

- A kormánypártoknak az az érdeke, hogy ne arról szóljon az önkormányzati kampány, hogy Veres Pál és az őt támogató képviselők hogyan kezelték a világjárványt, vagy, hogy miként fogott össze az egész város az energiaválság idején, hogy Miskolc működőképes maradjon, vagy, hogy az ország, sőt Európa szerte híres Miskolci Nemzeti Színház ebben az időszakban is folyamatosan nyitva lehessen. Nekik érdekük, hogy ne arról szóljon, mit ért el a jelenlegi városvezetés, hanem a szuverenitáskérdésről, a háborús riogatásról, a sorosozásról, és minden olyan kérdésről, amelyet a Fidesz ráerőltet a magyarokra – mondta.

A társelnök hozzátette, az MSZP az ellenzék oszlopos tagjaként az együttműködés mellett áll, mert „a jelenlegi autoriter rendszerben másképp nem lehet eredményt elérni a kormánypárttal szemben”.

- Akik tehát ma Miskolcon nem támogatják az együttműködést, azok Orbán Viktor akaratának érvényesülését segítik, azt, hogy a város irányítását visszavegye a Fidesz – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, aki elmondta még: hallani, hogy a Fidesz fél évvel a választás előtt ismét változtatna a választási törvényen, amivel tovább nehezítenék az ellenzék dolgát. Már a parlament is tárgyalta az eredetileg Mi Hazánk, "a Fidesz szatellit partja" által kezdeményezett javaslatot.

- Az európai parlamenti választásnak Orbán Viktor szempontjából soha nem volt ekkora tétje – ezt már Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője jelentette ki.

„Ő azt akarja bemutatni Nyugat-Európában, hogy neki óriási támogatottsága van, Ezt akkor tudja elérni, ha a 21 mandátum jelentős részét, úgy 14-15-öt megszerez a Fidesz. Orbán attól fél, hogyha az ellenzék összefog, akkor az ellenzéki közös lista több szavazatot kapna, mint a Fidesz listája, és belpolitikai és európai uniós téren is kiderülhetne, hogy nincsen még társadalmi többsége sem, nemhogy kétharmados felhatalmazása. Ha a partnerek ezt nem látják be, hogy ennek ez a súlya, akkor ezt nagyon sajnáljuk, és nyilván az MSZP önálló alternatíváját megteremtjük” – mondta.

Simon Gábor kijelentette, Miskolcon ugyanúgy, ahogy országosan is, az ellenzéki szövetségben hisznek. A Veres Pál vezette helyi szövetség fontos szereplője, meghatározója az MSZP és a párt politikusai. Jelen pillanatban a szövetséget leginkább a DK helyi vezetői veszélyeztetik.

"Én azt gondolom, hogy a szövetség az nem a DK helyi vezetőiről kell, hogy szóljon, hanem a miskolci polgárokról, amibe a DK miskolci szavazói is beletartoznak” – mondta a politikus, aki a DK szavazóinak is szövetséget ajánlott, mert úgy látja, azok többsége érti, hogy csak együtt van esély, és beszélgetésből, közösségi médiában leírt véleményekből is látszik: ők is Veres Pált támogatják.

Végül Bazin Levente, a 16-os választókerület önkormányzati képviselője elmondta, büszke arra, hogy olyan nagymúltú városrészekért dolgozhat, mint Pereces és Bulgárföld, ahogy arra, is, hogy az MSZP-ben politizálhat.

-Ez a párt nem felülről osztja a direktívákat, hanem támogatja az önkormányzati képviselőit és a városok vezetőit, hogy azok helyieket képviselve úgy cselekedjenek, ahogyan az emberek szeretnék. Bár a Fidesz jelenleg mindent elkövet, hogy ellehetetlenítse ezt a munkát, Miskolc ennek ellenére is sikeres. Számos fejlesztést zárunk az év végén, és a nehézségek ellenére karácsonyi vásárral, adventi programokkal várjuk a közelgő ünnepet – mondta a politikus.

Hozzátette: az MSZP európai és önkormányzati szinten is harcolni fog azért, hogy a városba érkező állami és uniós források sorsáról, a fejlesztésekről továbbra is helyben dönthessenek, és hogy közvetlen uniós forrásokhoz juthassanak a miskolciak is.

További hírek

Olvasnivaló