Ugrás a tartalomra

Teljesen megújult a római katolikus plébánia Diósgyőrben

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2023. február 27. hétfő 11:52
Ternyák Csaba celebrált szentmisét nagyböjt első vasárnapján a Miskolc-Diósgyőri római katolikus templomban, az egri érsek a mise után megáldotta a felújított plébániát.

Teljesen megújult a római katolikus plébánia Diósgyőrben: festettek, burkoltak, valamint felújították a fürdőszobát és a konyhát is. A munka tavaly szeptemberben kezdődött, és karácsony után ért véget. A beruházást 20 millió forinttal támogatta az egri főegyházmegye.
 
A felújítás az új plébános érkezése miatt vált szükségessé. Mikolai Vince 2003-tól látta el itt hivatalát, tavaly márciusi halála után Szabó József plébánost nevezte ki az érsekség a Miskolc-Diósgyőri római katolikus plébánia élére, aki a Miskolc Televízió stábjának felidézte: miután 1998 és 2000 között itt vette kezdetét papi élete, így rengeteg ismerős közé térhetett vissza tavaly, akik - és az újonnan megismert hívek - között azóta is nagyon jól érzi magát. 

Juhász Ákos képgalériája

Nagyböjt első vasárnapján Ternyák Csaba egri érsek celebrálta a szentmisét Diósgyőrben. Az egri főegyházmegye főpásztora prédikációjában a böjt jelentéséről és jelentőségéről beszélt a miskolci híveknek.

A szentmise után az érsek a templom túloldalán lévő épületnél Isten áldását kérte a plébániára, az új plébánosra és a felújított épületre. Ezután a főpásztor kívül és belül is megáldotta a plébánia épületét.

További hírek

Olvasnivaló