Ugrás a tartalomra

Testével védte rokonát a nő

Létrehozva
Vádat emeltek Szerencsen egy 22 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott október elején, a délutáni órákban Megyaszón egy kulturális rendezvényen ittas állapotba került és a jelenlévőkkel kötekedni kezdett, ezért a rendezvény helyszínéről kikísérték az utcára.

A vádlott itt látta meg a sértett férfit, aki a jeges úton megcsúszott és elesett. Megpróbált felállni, de ekkor a vádlott odaugrott, és ököllel arcon ütötte. Ekkor a sértettnek a közelben tartózkodó unokahúga odasietett és azonnal ráfeküdt a férfire, így védelmezve, a testével akadályozta meg, hogy a vádlott újra megüsse a sértettet. A további ütések már csak az úttestet érték.  

Az eseményeket látva, kívülállók értesítették a rendőrséget, akik a vádlott előállításáról intézkedtek.

A sértett a férfi bántalmazása következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szerzett, és könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a már korábban garázda jellegű bűncselekmények miatt többször elítélt vádlottal szemben fogházbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

 

 

Ez is érdekelhet

Választást tartottak a borsodi településen
Borsod-Abaúj-Zemplén
Négy függetlenként induló jelölt közül választottak polgármestert a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arnóton vasárnap.
Eltűnhet Észak-Magyarországról az eurázsiai hiúz
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
A hazánkkal szomszédos Szlovák-karszt Nemzeti Parkban is már csak két kifejlett hiúz él, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nyomát sem találták az elmúlt három évben.
Narancssárga lett egész Borsod: erre kell készülni szombaton
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Tombol a kánikula. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén másodfokú, narancssárga riasztás van érvényben.
Kitüntetéseket adtak át a Vármegye Napján
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztro
Értékdíjakkal, szakmai elismerésekkel és köztisztviselői kitüntetésekkel ismerték el mindazokat, akik munkájukkal hozzájárulnak Borsod-Abaúj-Zemplén fejlődéséhez.