Ugrás a tartalomra

Tizedik helyen végzett Miskolc a Futókörök napján

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. május 23. kedd 10:46
A vasárnap megrendezett országos megmérettetés részeként Miskolcon 362-en, összesen 2428 kilométert futottak le a Népkertben. 
Futókörök napja a Népkertben - Horváth Csongor képgalériája

Tizedik helyen végzett Miskolc a Futókörök Napja 2023 országos versenyen. A megmérettetést idén már harmadik alkalommal rendezik meg, célja, hogy a hazai települések lakóit megmozgatva a lehető legtöbb kilométert gyűjtsék össze, és ez alapján alakul ki az egyes helyszínek közötti végleges sorrend. Miskolc először tavaly csatlakozott a rendezvényhez, ami egyben kvázi az átadója is volt az akkortájt elkészült népkerti futókörnek. Az idei verseny helyszíne természetesen szintén a Népkertben volt.

Az esemény reggel kilenckor startolt el, a kezdés előtt Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki méltatta azokat a sportembereket, akik vasárnap már a reggeli órákban nekikezdtek a körök teljesítésének a Népkertben. 
„Jómagam a fejlesztéspolitikáért felelek az önkormányzatban, és nagyon jó látni, hogy ezt az egy évvel ezelőtt átadott projektet annak idején szinte azonnal használni kezdték, szívükbe zárták a miskolciak és azóta is kihasznált. Ilyen emberközeli, szerethető projektek megvalósítása nagyon fontos számunkra” – mondta.

Szopkó Tibor alpolgármester. Fotó: Horváth Csongor


Az egésznapos megmérettetés során az eseményre regisztrált sportolóknak minél több kilométert kellett megtenniük a futókörön bármilyen segédeszköz igénybevétele nélkül futva vagy gyalogolva. Értelemszerűen az a város nyert, ahol a legtöbben a legtöbb kört teljesítették. Porcs Dániel, a miskolci polgármesteri hivatal sport csoportjának vezetője a minap.hu érdeklődésére elmondta, az idei versenyen összesen huszonöt helyszín sportolói mérték össze magukat, Miskolc a tizedik helyen végzett.

„Ez volt egyébként az én várakozásom is, örülök neki hogy a TOP10-ben vagyunk. Városunkban egyébként 362 futó 2428 kilométert futott és ez most erre a helyre volt elég” – tette hozzá. 


Az első helyen egyébként tavalyhoz hasonlóan idén is Dabas végzett: ott 1082-en regisztráltak és csaknem 7500 kilométert futottak le. A második Kaposvár (732 futó, 6333 km), harmadik pedig Sárvár (527 futó, 4400 km) lett. Megyénkből a sportban hagyományosan erős Kazincbarcika került be a Top10-be, ők hatodik helyen végeztek (516 futó, 3313 km). Miskolcot pedig a szomszédvár Eger előzte meg a 9 helyen (301 futó, 2874 km).

Visszatérve városunkba, a Futókörök napja miskolci rendezvényének volt még két helyi specialitása is. Egyrészt, a Miskolc Városi Szabadidőközpont előtt néhány, a néhány éves kihagyás után visszatérő a Miskolc Rally-n induló versenyautók voltak megtekinthetőek. Másrészt, a Miskolci Állategészségügyi Telep gazdátlan kutyáiért és cicáiért lehetett futni, a sportolók az induláshoz szükséges kauciós díjjal támogathatták a szervezet munkáját. Porcs Dániel elmondta, a felajánlásokból összesen nyolcvanhétezer forint gyűlt össze a nemes célra.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!