Ugrás a tartalomra

Dabas "nyerte" a Futókörök Napját

Létrehozva
2021 után ismét, ezúttal 4841 összkilométerrel. Miskolcon 924,7 kilométert futottak össze a lelkes sportbarátok.

A Pest megyei település lakói összesen 4841 kilométert futottak szombaton a szervezők tájékoztatása szerint. A második helyen a szolnokiak végeztek 4481, a harmadikon pedig a hajdúböszörményiek 3702 kilométerrel.

Preview Image
Képgalériánk a miskolci Futókörök Napjáról; Fotók: Mocsári László

Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával - emlékeztet a Magyar Távirati Iroda.

Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben - a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen - zajlott a második alkalommal megrendezett verseny.

Ez is érdekelhet

Farkas Fanni Miskolcon marad. Fotó: DVTK
Farkas Fanni is folytatja
SportMiskolc
Röplabda: a diósgyőriek saját nevelésű játékosa a soron következő idényben is a piros-fehéreknél szerepel.
Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.