Ugrás a tartalomra

Több embert megkéselt egy „Allah akbar”-t kiáltó férfi Sydney-ben

Létrehozva
Késsel járókelőkre támadt egy ismeretlen férfi Sydney üzleti negyedében kedden, a támadót a járókelők ártalmatlanítottak, és a kiérkező rendőrök őrizetbe vették. Egy sérültet kórházba szállítottak. Később egy női holttestet is találtak a támadás helyszínéhez közel, és vizsgálják, hogy a két bűncselekmény között van-e összefüggés – jelentették ausztrál médiaforrások.
Kép
Rendőrök Sydney belvárosában (Fotó: MTI/EPA/AAP/Dean Lewins)

Gavin Wood felügyelő a The Sydney Morning Herald című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy egy nőt szállítottak kórházba, az állapota stabil.

A támadás után hírügynökségek eltérő értesüléseket közöltek az áldozatok számáról: az AFP francia hírügynökség szerint a támadó – akinél konyhakés volt – a nőn kívül mást nem szúrt meg, a Hszinhua kínai és az EFE spanyol hírügynökség több sérültről adott hírt. A Sky News nevű hírportál helyszíni tudósítója szerint egyelőre nem tudni az áldozatok számát.

Az EFE hatósági forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy a támadót a rendőrök kiérkezése előtt a járókelők székek, ládák és fémrudak segítségével ártalmatlanították. Ugyancsak a Sky News szerint a férfi azt kiabálta a rendőrök felé, hogy „Lőjetek le! Meg akarok halni!”.

A riporter hozzáfűzte, hogy több szemtanú szerint a fehér férfi elfogásakor azt kiabálta, hogy „Allah akbar!” (Allah hatalmas), ám ezt hatósági források nem erősítették meg. A hírportál sydney-i hatósági forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy a rendőrség szerint elszigetelt esetről volt szó, és nem kell további támadásoktól tartani.

A rendőrség azt közölte, hogy jelenlegi tudomásuk szerint a támadásnak nem volt előzménye. A támadásról több videót az internetre is feltettek.

A rendőrség Twitteren szólította fel a lakosságot, hogy egyelőre kerüljék el a támadás helyszínét, a környéket lezárták.

A támadás után egy órával a rendőrség egy női holttestet talált egy épületben, abban az utcában, ahol a késelés történt. „Az összes jelenlegi információnk arra utal, hogy a két bűncselekménynek köze van egymáshoz” – mondta az SBS ausztrál műsorszóró társaságnak adott nyilatkozatában Mick Fuller, Új-Dél-Wales állam rendőrfőnöke, de a halott nőről több információt nem közölt.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök mikroblogján súlyos aggodalmát fejezte ki a támadás miatt, és együttérzését fejezte ki azokkal, akik érintettek voltak a támadásban. A rendőrség Twitteren szólította fel a lakosságot, hogy egyelőre kerüljék el a támadás helyszínét, a környéket lezárták.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.