Ugrás a tartalomra

Több mint 250 új parkolóhely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban

Létrehozva
A parkolóhelyeket a kórház egykor cserjés, bozótos területén alakították ki. A fejlesztés mintegy 8-9 ezer négyzetméter kihasználatlan területet érintett, amelyen három önálló, szilárd burkolattal ellátott parkolót építettek ki.
Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban ez év március elején indult az a beruházás, amely a gépjármű parkolóhelyek bővítését tűzte ki célul. A beruházásra azért volt szükség, mert az intézmény területére belépő, rendkívül nagyszámú személy- és tehergépjármű forgalom, illetve ezen autók parkolása parkolóhely hiányában már akadályozta a kórházi betegellátást, a mentőforgalmat, a betegellátó épületek működéséhez, szakmai kiszolgálásához kapcsolódó gépjárművek forgalmát.

A patológiai épületrész melletti – egykor cserjés területen – 116 személygépkocsi állhat meg biztonságosan, emellett 4 mozgáskorlátozott parkolóhely is rendelkezésre áll. Emellett plusz két szilárd burkolatú parkoló épült, az egyik 93, a másik 43 autó befogadására alkalmas; így 252 személygépjármű parkoló és 4 mozgáskorlátozott parkoló, azaz összesen 256 parkolóhely kivitelezése történt meg a kórház területén.

Mindhárom parkoló térkőburkolattal ellátott: ehhez 6500 négyzetméternyi térburkolókövet, a 3 parkolót körbevevő, mintegy 2100 méter szegélykövet használtak fel, valamint 300 négyzetméter aszfaltozott felületű útburkolatot építettünk ki, amely közvilágítással ellátott. A parkolók építésének kivitelezési ideje, szerződés szerinti befejezési határideje 2019. július hónap volt, amelyet a kivitelező a kazincbarcikai Csillagszer Kft. vállalási határidő előtt teljesített.

Az elkészült 3 önálló parkolót a kórház június 26-tól parkolásra megnyitotta, így az intézménybe érkező betegek, hozzátartozók kulturált körülmények között, biztonságosan parkolhatnak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.