Ugrás a tartalomra

Több mint ezer gyereknek gyűjt tanszert a Magyar Református Szeretetszolgálat

Létrehozva
A nyári szünet első napján indítja országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy megkönnyítse 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdését.

A szeretetszolgálat az MTI-hez pénteken elküldött közleményében azt írta, több mint egy évtizede minden nyáron meghirdetik tanszergyűjtő akciójukat, mert tapasztalatuk szerint nagyon sok kisdiák hátránnyal indul tanévkezdéskor, mivel szüleik, nehéz helyzetük miatt, nem tudják beszerezni a szükséges tanszereket. Ez gondot jelent nekik a tanulásban, az iskolai feladataik elvégzésében és a beilleszkedésben is.
    
Hozzátették: a probléma még inkább jelen van a többgyermekes vagy egyszülős családokban, így ezek a diákok még inkább kitettek az iskolai lemorzsolódás veszélyének, ami későbbi életüket is befolyásolja.
    
A Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű gyűjtés célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 nehéz helyzetben élő diákot segíthessenek tárgyi adományokkal a tanévkezdést megelőző napokban. A támogatottak között mélyszegénységben élő gyermekek, nevelőszülőknél nevelkedő diákok, valamint a háború elől elmenekült és határon túli gyermekek is szerepelnek.
    
Tárgyi adományként augusztus 10-ig fogadnak új vagy használt, de jó állapotú iskolatáskákat és tolltartókat, valamint újonnan megvásárolt iskolaszereket - füzeteket, írószereket, körzőt, vonalzót, vízfestéket, temperát, ecsetet - az alapítvány országos irodáiban Budapesten, Debrecenben, Ózdon, Alsóörsön és Szegeden. Augusztus második hétvégéjén több nagyvárosban is áruházi gyűjtéseken lehet támogatni a kezdeményezést, ennek pontos helyszínei megtalálhatóak a szeretetszolgálat honlapján (Jobbadni.hu).
    
A tanszergyűjtés pénzügyi felajánlással is támogatható egészen a nyári szünet végéig, a befolyt összegből a szeretetszolgálat munkatársai vásárolják meg a diákoknak a szükséges termékeket. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával vagy az "ADOMANY" szó sms-ben elküldésével. A Magyar Református Szeretetszolgálat még az iskolakezdést megelőzően eljuttatja adományait a támogatásra szoruló gyermekeknek - írták.

Ez is érdekelhet

Nem találja ki, hova szeretne eljutni a Bohemian Betyars énekese
BelföldKultúraSzabadidő
Palágyi Máté „Kakas” bakancslistájának elején az Antarktisz áll. Vele beszélgettünk nyaralásokról, gyerekkori telelésekről, valamint mesélt arról is, mit csinál az együttes július 20-a után.
Sok napsütés várható kedden, amit az északi szél enyhít
BelföldKörnyezet
A napos, szeles időben a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 Celsius fok között valószínű.
A felhők hamarosan elhagyják hazánkat és újra kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Száraz, szeles idő várható hétfőn. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 Celsius fok között lesz.
viharfelhő
Megérkezett a hidegfront: tarol a szél
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.