Ugrás a tartalomra

Több szelektív hulladék gyűjthető

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2019. október 02. szerda 14:56
Nagyobb gyűjtőedényeket oszt ki városszerte a MiReHu Nonprofit Kft. a társasházi övezetekbe. Az önkormányzatok alkotta hulladékgazdálkodási társulás 2016-ban készített elő egy projektet, amely tartalmazta a gyűjtőedények beszerzését is. Ennek eredményeként ez év szeptemberében leszállították a szelektívgyűjtőket.
Fotó: Mocsári László

Már vannak olyan társasházak, ahol az új, nagyobb hulladéktároló edényekbe gyűjtik a szelektív hulladékot. Ilyen például a Bodótetőn lévő. A kukásautó itt kedden és pénteken jön a kommunális szemétért, minden páros hét szerdáján pedig a szelektív hulladékért.

Koczka Mihály, a Bodóterasz 2016 Társasház közös képviselője elmondta, ezen kívül még tizenkét társasház ügyeit kezeli. – Megkerestük a MiReHu Nonprofit Kft.-t, hogy a szelektív hulladéktároló edények kicsik, ezért a társaság lényegesen nagyobb tárolóedényeket biztosított a Bodóterasz 2016 Társasház lakóinak – mondta a közös képviselő.

A nagyobb edények beszerzése nem most kezdődött, annak előkészítése már 2016-ban megtörtént. Ladányi Roland úgy fogalmazott, Miskolcon a szelektív gyűjtés egy újabb szintet lép. – Korábban a társasházaknak egy 240 literes edény állt rendelkezésére, egy korábbi projektből. Majd egy újabb támogatást sikerült nyerni a térség hulladékgazdálkodására, amiből minden társasház kap nagyobb, 770 literes edényt – mondta a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, így nagyobb térfogat áll mindenki rendelkezésére a szelektív hulladékgyűjtésben. Ha tehát egy társasháznak két 1100 literes tárolóedénye van a kommunális hulladékra, ezek mellé a társaság biztosít egy 770 literes szelektív gyűjtőedényt. – Ez 7500 új edényt jelent, aminek kiosztását már a múlt héten elkezdtük azokra a helyekre, ahol azokat korábban már igényelték. Ennek jelentős része a társasházakhoz kerül, de lehetőség van arra is, hogy vállalkozások igényeljék meg ezeket a nagyobb tárolóedényeket a szelektív hulladékgyűjtésre.

Felidézve a szelektív hulladékgyűjtők használatát az ügyvezető elmondta, alapvetően csomagolási hulladéknak kell kerülnie az edényekbe. Ilyenek például a PET-palackok, a különböző fóliák, az alumínium- és fémdobozok és az öblítőszeres flakonok. A műanyag redőnyt és a műanyagból készült horgászbotot tehát ne dobjuk be a szelektívbe!

További hírek

Olvasnivaló