Ugrás a tartalomra

Több tízmilliárd forintból fejleszt a Bosch Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. február 17. péntek 15:22
Összesen csaknem 70 milliárd forint értékben logisztikai és disztribúciós központot hoz létre, valamint bővíti gyártási kapacitását a Bosch Miskolcon - jelentette be Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Fotók: Juhász Ákos

A miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. 2024 végéig valósítja meg a két beruházást: a vállalat egyrészt több mint 54 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoz létre a Miskolci Ipari Parkban (a korábbi repülőtér területén), ahol több mint 15,7 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére is.

Elégedettek

Az újabb miskolci Bosch-beruházást nagy sikerként könyveli el a város polgármestere is. Veres Pál érdeklődésünkre kiemelte, egy több mint kétéves előkészítő munka gyümölcse a mostani bejelentés.

- A Bosch-csoport foglalkoztatja a legtöbb embert Miskolcon. Az újabb beruházás azt is jelzi, hogy az anyavállalat elégedett az itteni üzemek teljesítményével. Ez elismerés a miskolci gyáregységeknek, de elismerés a város számára is, hogy számos magyar és európai település közül Miskolcot választották. A döntés mutatja, hogy jól érzik magunkat nálunk, a város vonzó befektetési helyszín számukra, látják gazdasági potenciálját, tehát elégedettek, és számítanak a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési Igazgatóság munkájára. A Miskolci Egyetem szintén fontos a Bosch számára. És ne felejtsük el azt sem, hogy újabb munkahelyek jönnek létre a megyeszékhelyen - hangsúlyozta Veres Pál.
 

Tovább erősödik

A vállalat miskolci kéziszerszámgyára több mint 20 évvel ezelőtt alakult, Fükő László ügyvezető igazgató kiemelte, bár az elmúlt két évtized számos kihívás elé állította őket, de a válaszuk mindig a beruházás és a fejlesztés volt. A mostani bejelentés egy magas automatizáltságú, közel 100 ezer négyzetméteres raktárközpont kialakításáról szól, ami több, kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el. Egyrészt az elektromos kéziszerszám üzletágnak az egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz, másrészt ide költözik a 2017-ben átadott, csomagolási tevékenységet végző Regionális Szolgáltató Központ is. Ezen felül késztermék- és alapanyagraktárként is működik majd.

- Kapacitásbővítő beruházásunk pedig új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kéziszerszámok, valamint kerti gépek fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget. Óriási siker ez ilyen kihívásokkal teli időkben - emelte ki az ügyvezető igazgató, aki szerint ez a beruházás is jól mutatja, hogy a gyár stratégiai jelentősége tovább erősödik a vállalatcsoporton belül, és hogy a világszerte tapasztalható gazdasági kihívások ellenére a Bosch bővül.

Hangsúly a beruházásokon

A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen mintegy 10,2 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter kiemelte, a Bosch-csoport "a rendkívüli nehézségek és kihívások dacára sem" változtatott a stratégiáján, és beruházásokkal megy előre.

- Az elmúlt 3 évben volt kihívás bőven, a világgazdaság kétszer is kifordult sarkaiból. A magyar gazdaság azonban nemcsak jól vizsgázott, hanem egy komoly mesterhármast is elért 2022-ben: soha nem exportáltunk annyit, mint tavaly, soha nem érkezett ide annyi beruházás, és soha nem dolgoztak annyian, mint a tavalyi évben - mondta.

"Ezzel sikerült elérnünk, hogy Magyarország egyfajta lokális kivétel legyen a recesszióra hajló környezetben" - hangsúlyozta.

A siker alapja a miniszter meglátása szerint, hogy - a Bosch-hoz hasonlóan - a magyar gazdaság is a beruházások támogatására helyezi a hangsúlyt. A legvonzóbb beruházási környezetet biztosítja az ország Közép-Európában. Rámutatott, hogy a tavalyi utolsó negyedévben is nőni tudott a gazdaság, a GDP 4,6 százalékkal nőtt, 4,2 millió fölött stabilizálódott a munkahelyek száma.

Szijjártó Péter kiemelte, 2022-ben rekordnagyságú, 2600 milliárd forint beruházás érkezett hazánkba, és ebből a Bosch is kivette a részét.

- A vállalatcsoport 20 ezer embernek ad munkát, ezzel a nem állami tulajdonban lévő ipari cégek között az első számú foglalkoztatóvá lépett elő - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. - A Bosch beruházásai azért is fontosak, mert a két fő célkitűzésünket: az újraiparosítást és a magyar gazdaság hozzáadott értékének növelését egyszerre teljesíti. Nemcsak gyártási volument hoz Magyarországra, hanem a magyar gazdaság technológiai színvonalát is jelentős mértékben növeli.

A sajtótájékoztatón részt vett a térség országgyűlési képviselője is. Csöbör Katalin arra emlékeztetett, hogy 2010-ben a régió infrastruktúrája még nagy hátrányban volt, így hiába voltak jó szakemberek, a nagyberuházók nem Miskolcot választották. Szisztematikus lépésekkel azonban vonzóvá tették az ipari parkokat, soha nem látott úthálózat-fejlesztést hajtottak végre.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!