Ugrás a tartalomra

A többség azt szeretné, ha újra lenne Diósgyőri strand

Létrehozva
Már több mint 600 ember töltötte ki azt a kérdőívet, amely az egykori Diósgyőri várfürdőhöz kapcsolódó „közérzetet” vizsgálja: hogyan képzelnének el egy esetleges fejlesztést a miskolciak. A válaszadók nagy többsége szeretné, hogy megnyíljon a Királynék fürdője, és erről nosztalgikus elképzeléseik vannak.

Szeptember közepe óta elérhető az a kérdőív, ami a Diósgyőri strand témáját körüljáró első Városi Est kapcsán gyűjti a miskolciak „közérzetét”. Az eredményeket később összegzik a szakemberek és magán a beszélgetős esten, október 6-án bemutatják, hogy a kitöltők szerint legyen-e újra Diósgyőri strand; ha igen, akkor pedig milyen formában.

Mindennek célja, hogy a városvezetők megismerjék az emberek véleményét egy esetleg fejlesztéssel kapcsolatban, még a kezdetek előtti szakaszban. Úgy tűnik, hogy az állampolgárok ebben partnerek, ugyanis már több mint 600-an töltötték ki a kérdőívet, ami ide kattintva érhető el, október 2-ig.

Kép
Az egykori strandterület. Fotó: Parai Roland

Havasi Virág szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének oktatója a szakmai stábbal egyeztetve állította össze a kérdéseket, és sietett segítségünkre egy pillanatnyi válaszértékeléssel is.

Kérdésünkre megosztotta, hogy a válaszadók jelentős többsége a jelenlegi gazdasági helyzetben is fontosnak tartja, hogy újra megnyissa kapuit a Diósgyőri strand. „Hatvan százalékuk tízessel válaszolt erre a kérdésre” – utalt az 1-től 10-ig terjedő skálára.

Fontos megjegyezni, hogy a harmaduk nem diósgyőri lakosként jelölte magát, tehát a városrészen kívül élők egy része számára is lenne jelentősége a várfürdő újranyitásának. A legtöbben azt szeretnék, ha a miskolciak örömére épülne újjá a strand, azonban az eddigi válaszadók 44 százaléka az átlagos – és nem például a luxus – turistákat is szívesen látná egy ilyen komplexumban.

Kép
Fotó: tervezzukmiskolcot.hu

A szolgáltatásokat tekintve kirajzolódik, hogy a többség azt szeretné, ami korábban is volt: a két régi medencét. „Emellett van egy csoport, amelyik magasabb minőségű wellnesst szeretne, az élménymedence és a csúszdamedence egyre kevesebbek számára fontos” – fűzte hozzá Havasi Virág.

Egy személyesebb kérdés úgy szól, hogy „A Diósgyőri strand bezárása óta eltelt 15 év. Hiányzik-e Önnek a strand?”. A válaszadók 85 százaléka nosztalgikus, és hiányzik nekik a várfürdő.

Összegezve: a félidős válaszokból az rajzolódik ki, hogy a miskolciaknak hiányzik a Diósgyőri strand és szívesen fürdőznének ott újból. Funkcióit tekintve azonban nem vágynak nagy megújulásra, inkább a régi szolgáltatásokat látnák viszont.

További információk a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon érhetőek el.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.