Ugrás a tartalomra

Tojásokat mentettek a mályi madármentők

Létrehozva
A tojások keltetőben vannak, héjrepedés után azonban nem fiókák fognak kibújni a napvilágra.
maliy_madarmentok
A tojásokat egymáshoz és a környező rongyokhoz tapadva találtak.

Érdekes posztot tett közzé a közösségi médiában a Mályi Madármentő Állomás. Bejelentés érkezett ugyanis hozzájuk, hogy az egyik hulladékátvevő telepen tojásokat találtak.

"A rongyok között rengeteg tojás volt, és az ott dolgozó látott is egy kígyó vagy sikló forma állatot, ami nagyobb volt, mint egy méter. A tojások egymáshoz, és a környező rongyokhoz tapadva voltak, és követhető volt a kitolási útvonal - írják. Ezután jött a döbbenet.

A "hulladék fészekben" körülbelül 90 hüllő tojás rejtőzött.

- A tojásokat elhoztuk, mert kilátástalan volt az adott hely és helyzet. Jelenleg keltetőben vannak. Valószínű, hogy több sikló tett le ennyi tojást ugyanarra a helyre - tette közzé a Mályi Madármentő Állomás, hozzáfűzve, ha már egy kikel, akkor is boldogok lesznek, mert a szemét között vége lett volna mindegyiknek.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.