Ugrás a tartalomra

„Tőlünk senki nem akarhatja jobban a győzelmet”

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. június 07. hétfő 15:54
Korán elkezdte a felkészülést a DVTK, június 7-én, hétfőn már orvosi vizsgálaton és az első fizikaiállapot-felméréseken is túlestek a labdarúgók. Oláh Bálint szerint az NB II-ben bárki megverhet bárkit.

Hétfő reggel 23 játékos érkezett a DVTK Medical Centerbe, a koronavírus-teszt és az alapos orvosi vizsgálatok után a játékosoknak funkcionális mozgásminta szűrő (FMS) teszten, több állomásos izomerő-felmérésen, valamint a terhelés során mért keringési és légzőrendszeri vizsgálaton kell átesniük. Az első labdás edzést a teljes keret számára csütörtökön vezényli a DVTK új vezetőedzője, Kondás Elemér.

A keretben ott lesz már a piros-fehérek egyik első nyári igazolása, Oláh Bálint is, aki saját nevelésű játékosként korábban 13 találkozón szerepelt a DVTK első csapatában, az előző bajnokságban pedig a BMTE vezéregyéniségeként lett széles körben ismert.

Vezérszerep juthat a visszatérő Oláh Bálintnak. | Fotó: dvtk.eu/Szabó Krisztián

– Szerencsére hamar eldőlt a sorsom, nem kellett azon aggódni, mi lesz a jövőmmel – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a több poszton bevethető játékos, aki azonban bevallása szerint a középpályán érzi a legjobban magát. – Örömmel tölt el, hogy hazajöhettem, hiszen mindig az volt az álmom, hogy a DVTK-nál focizzak. Hallottam, hogy tárt karokkal várnak, és meghatározó szerepet szánnak nekem, én pedig nagyon bízom abban, hogy meg tudom hálálni a bizalmat, és visszajuttatjuk a Diósgyőrt az élvonalba.

A 26 éves játékos szerint azonban ez nem lesz könnyű, hiszen az NB II kiszámíthatatlan, gyakorlatilag bárki megverhet bárkit.

– Abban kell felülmúlnunk a riválisainkat, hogy tőlünk senki nem akarhatja jobban a győzelmet.

A középpálya támadószekcióját erősítheti majd Németh Márió. A korábbi magyar utánpótlás-válogatott középpályás eddig egyetlen profi klubban, a Szombathelyi Haladásban játszott, ahol közel 150 mérkőzésen lépett pályára.

Németh Márió a Haladást hagyta ott a DVTK kedvéért

– Izgatott vagyok, hogy egy ilyen komoly múlttal rendelkező klubhoz kerültem. Nagyon sok jót hallottam és tapasztaltam is a Diósgyőrről, amikor vendégként léptem itt pályára. Nem igazán emlékszem olyan mérkőzésre, ahol nyertünk volna ellenük. Azt is mondták nekem korábbi csapattársaim, hogy itt fantasztikus érzés labdarúgónak lenni, persze leginkább akkor, ha jól megy a csapatnak. Én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

A Sportpercekben célokról, személyes tervekről is szó esik majd, ahogy arról is, milyen szezonra számítanak a DVTK újonnan igazolt labdarúgói. Az interjúkat kedden 18:25-től láthatják a Miskolc Televízió magazinműsorában.

A DVTK kerete:

Élő szerződéssel rendelkezik:

Antal Botond
Bukrán Erik
Danilović, Branislav
Stefan Dražić (felmentést kapott a felkészülés elkezdése alól)
Farkas Marcell
Gheorghe Grozav (felmentést kapott a felkészülés elkezdése alól)
Hegedűs János
Iszlai Bence (felmentést kapott a felkészülés elkezdése alól)
Dejan Karan
Makrai Gábor
Márkvárt Dávid
Molnár Gábor
Orosz Donát
Polgár Kristóf
Asmir Suljić
Szűcs Kornél
Zsiga Máté

Új igazolások:

Hornyák Marcell
Eperjesi Gábor
Németh Márió
Oláh Bálint
Szatmári Csaba (később csatlakozik a kerethez)

Kölcsönből visszatért:

Bárdos Bence
Korbély Kristóf
Orosz Marcell
Tóth Borisz
Zsolnai Richárd

A felkészülés programja:

június 7., hétfő
A felkészülés kezdete

június 28., hétfő
A felkészülés második szakaszának kezdete

július 3., szombat
Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good

július 7., szerda (Telki)
Békéscsaba 1912 Előre - Diósgyőri VTK

július 10., szombat
Újpest FC - Diósgyőri VTK

július 14., szerda
Diósgyőri VTK - FC Košice

július 17., szombat
Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK

július 24., szombat
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK

augusztus 1., vasárnap
Bajnoki rajt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke