Ugrás a tartalomra

Tömegmészárlást tervezett a miskolci fiatalkorú

Létrehozva
Egy fiatalkorú férfi ellen emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. A vádlott azt tervezte, hogy korábbi általános iskolájában, vagy a középiskolájában tömegmészárlással járó iskolai lövöldözést fog végrehajtani.
Kép

A vádirat szerint a fiatalkorú férfi 2022. őszétől kezdve - 2023. januárjáig rendszeresen arról beszélt osztálytársának, hogy lövöldözne egy iskolában, vagy repülőtéren, olyan helyszíneken, ahol sok ember tartózkodik. Cselekményét azért szeretné elkövetni, mert a társadalom nem érti meg őt, ezért az embereknek traumát akar okozni - tájékoztatta szerkesztőségünket Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő. 

A tömegmészárlással járó lövöldözést volt általános iskolájában, illetőleg az aktuális középiskolájában tervezte végrehajtani, de egy közeli óvodában is legalább három óvodást megölt volna. Előkészületként az oktatási intézményekben videófelvételeket készített. Internetről igyekezett felderíteni, hogy hogyan juthatna legálisan vagy illegálisan fegyverhez, illetve ennek sikertelensége esetén házilag, hogy tudna lőfegyvert vagy bombát előállítani. Közösségi oldalakon folytatott beszélgetéseket arról milyen ruházatot fog használni, hogyan hatol be az osztálytermekbe, minimum húsz, akár ötven diákot megölne.

2023. március hónapban rendszeresen rákeresett olyan internetes platformokra, ahol iskolai lövöldözésekről olvasott, cselekménye befejeztével öngyilkos akart lenni, vagy a rendőrökkel lövette volna agyon magát.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott. 

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.