Ugrás a tartalomra

Tovább bővült a MIŐR állománya

Létrehozva
Tizennégy közterület felügyelő kapott jelvényt és igazolványt.
Preview Image
juhász Ákos képgalériája

Péntek reggel nyolc órakor Veres Pál polgármester a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) központjában köszöntötte azt a tizennégy új közterületfelügyelőt, akik augusztusban sikeres vizsgát tettek. A város első embere ünnepélyesen nyújtotta át nekik a munkához szükséges igazolványaikat és jelvényeiket.

- Azok közül a rendészek közül, akik nemrégiben levizsgáztak, tizenkettővel az utcán találkozhatunk majd, ott óvják a közbiztonságot, teljesítenek szolgálatot, ketten pedig a térfigyelő kamerákat felügyelik majd az Operatív Műveleti Központban.

Veres Pál szerint nagyon régen volt ilyen mértékű állománynövekedés a MIÖR berkeiben.

- Fontos, hogy a miskolciak biztonságban érezzék magukat a városban, ehhez pedig szükséges, hogy a közterület felügyelők is ott legyenek a terepen: jelenlétükkel megnyugtassák a lakosságot, és ha kell, megfelelő mód tudjanak intézkedni.

Lengyel Roland, a MIÖR szakmai igazgatóhelyettese elmondta, a Miskolci Szakképzési Centrummal karöltve szerették volna helyivé tenni a képzést.

- A kollégák kifejezetten arra lett felkészítve, hogy Miskolc önkormányzati rendeletéhez illeszkedve, azokat pontosan végrehajtva tudják elvégezni a feladatukat. A vizsgák során a kényszerítő eszközök használatában és az intézkedési technikák terén szerzett tudásukról is tanúbizonyságot kellett tenniük – fogalmazott Lengyel Roland.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.