Ugrás a tartalomra

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkezők vizsgálatát

Létrehozva
Kiterjesztették további húsz amerikai repülőtérre a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát - jelentette be hétfőn este az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
Kép

A CDC közölte: nemcsak megnövelik az érintett repülőtereken dolgozó egészségügyi szakemberek létszámát, hanem bővítik a karanténhoz szükséges helyiségek számát is.

Korábban csak azon az öt repülőtéren volt egészségügyi ellenőrzés, ahová kifejezetten a közép-kínai Hupej tartományból érkeztek utasok. E tartomány fővárosa Vuhan, ahonnan a koronavírusos megbetegedések terjedni kezdtek. Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.

A CDC módosította korábbi közleményét, és hétfőn este már arról számolt be, hogy az Egyesült Államok 26 tagállamában 110 embert vizsgálnak koronavírusos fertőzés gyanújával. A korábbi információk még arról szóltak, hogy 22 tagállamban 63 gyanús esetet vizsgáltak. Eddig öt esetben diagnosztizálták a betegséget.

Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergiás és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének vezetője újságíróknak hétfőn este arra panaszkodott, hogy a kínai hatóságoktól és szakemberektől még mindig nem eléggé gyorsan és nem közvetlenül jutnak el az információk az amerikai hatóságokhoz és járványügyi szervekhez.

Utalva a kínai egészségügyi miniszter vasárnapi nyilatkozatára, miszerint a vírushordozók már azelőtt fertőzhetnek, hogy megjelennek rajtuk a betegség tünetei, Fauci leszögezte: "tényleg tudnunk kell, mi a tudományos alapja annak, hogy a vírus már a szimptómák megjelenése előtt fertőzhet. Szükségünk van ezekre az adatokra".

Fauci ugyanakkor megjegyezte: Kína ma sokkal átláthatóbban és gyorsabban cselekszik, mint 2003-ban, a SARS-vírus okozta járvány kitörésekor.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Edith Eva Eger klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő
Világ
Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) elismert kutatója, a holokauszt túlélője, író - közölte kiadója, az Open Books az MTI-vel.
Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
Világ
1986. április 26-án a világ figyelme Csernobilra szegeződött, ahol egy félresikerült biztonsági kísérlet során felrobbant az atomerőmű egyik reaktora.
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
VilágEgyház
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét - jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon
VilágGazdaság
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.