Ugrás a tartalomra

Új funkciót kapott a Vasas Művház

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. szeptember 14. kedd 17:03
A hosszú ideje funkció nélkül álló épület újra „életre kelt”, szerszám-nagykereskedést nyitottak meg kedden az egykori Vasas Művelődési Házban.

Az épület sok miskolci számára fontos, hiszen számos nagyrendezvénynek biztosított terepet: munkahelyi bálok, szalagavatók és különböző koncertek miatt meghatározó a helyszín. Éppen ezért volt fájdalmas sokak számára, hogy az utóbbi években az épület állapota lényegében funkció nélkül egyre romlott.

Az egykori rendezvényterem már raktár; Fotó: Parai Roland

Ennek most vége lehet, ugyanis egy üzlet, a Vasas Szerszámközpont megnyitásával újra élet tölti meg a „művház” tereit – az egykori rendezvényterem például már raktár. A megnyitón Mokrai Mihály, a város gazdálkodási tanácsnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy egy közel negyed századdal ezelőtt, családi vállalkozásként indult cég költözik be az épületbe. Emellett örömét fejezte ki, amiért újabb vállalkozással fejlődik a város gazdasága és „megmenekült” egy emblematikus épület.

Hegedűs Andrea, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese felidézte, az egykori Vasas Művelődési Ház épületéből sugárzik a múlt, hiszen nagyon sok emlék társul hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „az épületnek szerencséje van, mert gazdára talált, a tulajdonosa pedig meglátta a lelkét”.

Az ünnepélyes "szalagvágás"; Fotó: Parai Roland

Ezzel valószínűleg arra utalt a képviselő, amit Kocsák Gábor, a Vasas Szerszámközpontot működtető cég ügyvezető-tulajdonosa részletezett. Nem engedik el teljesen a Művház emlékét: archív képeket gyűjtenek össze egykori fellépőkről, hírességekről, politikusokról, akik meglátogatták a Vasast, ebből pedig egy emlékfalat állítanak össze. Emellett a jövőben új felirat kerül ki az épület homlokzatára, ami tiszteletadásként a régi stílusát használja majd.

Technikai információkat is elárult portálunknak. Három éve vette meg az épületet, amelynek most az alsó szintjére költözött be a szerszám-nagykereskedés, az emeleten pedig irodarészt alakítottak ki. Többek között helyreállították a burkolatokat, eltüntették a graffitiket, a tetőket pedig megjavították.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!