Ugrás a tartalomra

Új gyalogos utakat alakítanak ki az Avastetőn 

Létrehozva
Hamarosan összekötik az Avas II. sort a Kálvária dombbal. Ha az út elkészül, akkor az avasi pincesoroktól egészen a kilátóig lehet majd eljutni a lépcsők kikerülésével.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ahogyan arról már beszámoltunk, Miskolc városa az előző ciklusban megnyert TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázati forrásokból mintegy kilencszázmillió forintot takarított meg. Az önkormányzat mindezt több lépcsőben zöldítésre, parkosításra, a közterületek rendezésére, rendbe tételére használja fel.

Így többek között rendbe teszik a történelmi Avas és az Avastető számos területét, illetve a Kálvária környékét – cserjegondozással, az elvadult, gazos területek felszámolásával, a növényzet ritkításával, gallyazással, a balesetveszélyes, törött, sérült, beteg és elszáradt fák kivágásával.

Kép

Jelenleg a tereprendezés folyik az Avas II. sort és a Kálvária dombot összekötő gyalogúton – tudta meg a Miskolc Televízió kedd délelőtt a helyszínen. A Városgazda műszaki vezetője arról számolt be stábunknak, hogy éppen hol tartanak a munkálatokkal.

Kép

Kertész Béla stábunknak elmondta: ez is része az avasi zöld projektnek, amelyből egy, a Perczel Mórról a Zsolcai sorhoz fölmenő százhetven méteres szakasz már meg is valósult. A szakember hozzátette, a soron következő százhatvan méteres távnak a cserjézést is elvégezték már.
 
Nemsoká terméskővel töltik fel a területet, földborítást kap és mulccsal töltik fel, aztán szegélyek kerülnek a gyalogútra. Mindezt hosszú előkészítő munka előzte meg.

Kép

- Az aljnövényzetet teljes mértékben ki kellett irtani. Nagyon sok száraz fa volt benne, ami a gyalogosok számára balesetveszélyes lett volna, így ezeket is kivágtuk, hogy egy tiszta, átlátható terepen haladjon a gyalogút – taglalta Kertész Béla.

A munkálatokkal december közepéig végezhetnek, amikor is már a gyalogosok is birtokba vehetik az utakat. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.