Ugrás a tartalomra

Új gyártóberendezést avattak, felújított székházat látogattak

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 12. péntek 16:31
Új gyártóberendezést avatott a Fux Zrt.-nél és meglátogatta a felújított BOKIK székházat Parragh László pénteken. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, Miskolcra jönni mindig öröm, hiszen a ’90-es években az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő városa volt – most pedig talpra állt, és egyre sikeresebb.

A Fux új gyártóberendezésének átadásán a gyár igazgatója úgy fogalmazott: a cég életében ez egy nagy pillanat, hiszen a gyártás lényegesen gyorsabb lesz, mint eddig. Barkóczi István hozzátette, a berendezéssel közel megduplázzák a gyártást. Ez azt jelenti, hogy az árbevétel egy év alatt megközelíti majd a 20 milliárd forintot.

Mocsári László képgalériája

– A piacot így még nagyobb mértékben le tudjuk fedni – tette hozzá a vezérigazgató. – Elsősorban Németországot és a skandináv piacokat látjuk el távvezetékekkel, de az osztrák piac is jelentős mértékben az osztrák piac is bekapcsolódott a felvevők közé 

A gyár vevői minden kérését teljesíteni tudja, hiszen nincs olyan távvezeték ma, amit ezzel a berendezéssel ne lehetne elkészíteni. A gyártóberendezést az igazgató mellett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke avatta fel.

Parragh László nem csak a Fux Zrt. új berendezése miatt érkezett Miskolcra. A BOKIK székház felújítás alatt álló épületét is bejárta. A 3000 négyzetméteres ingatlan önerőből, 500 millió forintból újul meg, és hamarosan a beköltözést is elkezdik.

– A munka az utolsó fázisnál tart – tudatta Bihall Tamás. – A kamara 22-én átköltözik, a munkatársainkkal újra belakjuk az épületet, és augusztus 1-től hivatalosan is ott várunk minden vállalkozót, aki kamarai ügyeket szeretne intézni.

Parragh László szerint a felújításból is az látszik, hogy a kamara és a gazdaság erős, mindezekből pedig az következik, hogy a kamara infrastruktúrája is erősödik. Miskolc erre egy kitűnő példa. – Az ember nagyon szívesen jön Miskolcra. Látni azt, hogy egy város, ami a ’90-es években az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő városa volt, az miként állt talpra és miként működik egyre jobban és jobban – fogalmazott.

A kamara elnöke azt is elmondta, hogy egy új országos program tekintetében is élen jár Miskolc: a kis- és középvállalkozásokat ösztönző Országos Vállalkozói Mentorprogram első közreműködője ugyanis éppen a Fux Zrt.

Programok