Ugrás a tartalomra

Új lendületben – több mint tízmilliárdos beruházás indul Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. június 03. csütörtök 14:03
Gyártásra és logisztikai tevékenységre alkalmas csarnokot építenek a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. A földterület adásvételi szerződését csütörtökön írták alá a felek, a több mint 10 milliárd forintos beruházás a tervek szerint még idén elkezdődhet. Miskolc ezzel egy újabb lépést tett a gazdaságfejlesztés területén, több letelepülni szándékozó vállalattal jelenleg is tárgyalnak.

– Tárgyalásaink eredményre vezettek, így újabb komoly állomásához érkezett Miskolc gazdaságának fejlesztése, ami így új lendületet kaphat – vezette fel a sajtótájékoztatót a megyeszékhely polgármestere. Veres Pál hozzátette, hiányt pótolnak a befektetéssel: olyan üzemcsarnok épülhet Miskolcon, ahová várhatják a befektető cégeket. A kivitelező Xanga Investment and Development Group Debrecenben az egyik legnagyobb befektető, reményeik szerint fejlesztéseik itt is vonzani fogják a letelepülni szándékozó vállalatokat.

A városvezető emlékeztetett, a Nagy-Miskolc program egyik leginkább hangsúlyos területe éppen a gazdaságfejlesztés, hiszen csak ez által lehet a városban megfelelő mennyiségű és minőségű új munkahelyet létrehozni. – Az elmúlt másfél évben rengeteget dolgoztunk ezért, és már eddig is számos sikerről számolhattunk be, most azonban újabb mérföldkőhöz érkeztünk – fogalmazott Veres Pál, megemlítve, hogy az elmúlt másfél év kitartó munkájának köszönhetően a Mechatronikai Ipari Parkban például egy kínai befektető projektje valósulhat meg.

Befektetők érkezhetnek a beruházásnak köszönhetően. | Fotó: Juhász Ákos

Most a Xanga csoport egyik tagvállalata, a MIA Rising Kft. vásárolt meg egy hathektáros területet Miskolc déli határában, és ott olyan üzleti infrastruktúrát alakít majd ki mintegy 25-30 ezer négyzetméteren, amely magas hozzáadott értéket képviselő, termelő és logisztikai cégek azonnali betelepülésére ad lehetőséget. Herdon István, a Xanga Investment and Development Group vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport húsz éve fejleszt ipari infrastruktúrát, gyárakat, logisztikai központokat.

– A teljes beruházás összértéke meghaladja a 10 milliárd forintot, a tervek már engedélyezés alatt állnak, ha ez megvan, akár már nyáron el is kezdődhet az építkezés – tudatta.

Meghaladja a 10 milliárd forintot a beruházás összértéke

Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója a megállapodás aláírása után azt hangsúlyozta, hogy Miskolcon a korábbi években is voltak már értékesíthető iparterületek, de az akkori eladásokból származó bevételeket nem forgatta vissza iparterület-fejlesztésre a Holding akkori vezetése.

– Az előző kilenc évben keletkezett 2,7 milliárd forintnyi értékesítési bevételből mindössze 380 milliót forgatott vissza a korábbi cégvezetés. Mi ezzel szemben az elmúlt egy évben ennek a dupláját költöttük ugyanerre. Ennek köszönhető, hogy most új projekteknek is tudunk területet biztosítani, és így munkahelyteremtő beruházásokat hozni a városunkba – emelte ki.

Azt is megerősítette, hogy sok befektetői megkeresésük van, és azt szeretnék, hogy őket minél színvonalasabb (infrastrukturális) körülmények között tudják fogadni. – Gőzerővel dolgozunk azon, hogy minél több befektető érkezzen Miskolcra, ez a munkahelyteremtés alapja, így kiemelte célja mind a városnak, mind a Holdingnak.

Veres Pál polgármester, Herdon István vezérigazgató, háttérben Csonka Zoltán, a MIA Rising Kft. ügyvezetője

Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési és ingatlangazdálkodási igazgatója hozzátette, magas hozzáadott értékű, magasabb technológiai szintű cégeket szeretnének idevonzani, amik magasabb fizetést tudnak adni munkavállalóiknak.

– Ennek érdekében fontos, hogy a régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő csoportja is úgy döntött, hogy területet vásárol az ipari parkunkban. Bízunk abban, hogy ezen az úton újabb vállalkozásokat fogunk tudni letelepíteni Miskolcon, sok reményt keltő tárgyalásunk van.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke