Ugrás a tartalomra

Új utcatáblák az Avason: hogy a mentő is tudja, merre menjen

Létrehozva
Közel 40 év után cserélik le az utcaneveket jelző táblákat a városrészben. Ezzel a helyiek régi igényét teljesítették a terület önkormányzati képviselői és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

A jó négy évtized már meglátszott a jelzőkön. Kertész Béla, a Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta, az eszközök cseréjének célja nemes egyszerűséggel a megfelelő tájékoztatás, hogy „mindenki odataláljon, ahová elindult”.

Kedden a hármas ütem tetejéről kezdtek a társaság dolgozói és lefelé haladva helyezték ki a táblákat. A munka várhatóan a héten befejeződik.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A csere a cég és a terület három önkormányzati képviselőjének – Fodor Zoltán, Szarka Dénes és Szilágyi Szabolcs – finanszírozásában valósult meg.

Fodor Zoltán felidézte, hogy képviselőtársaival megegyeztek: az egész Avason egységes utcatáblák kerüljenek ki.

Mindehhez Szarka Dénes hozzáfűzte, hogy az oszlopok rozsdásodtak, a feliratok pedig kopottak voltak, így időszerű volt megújításuk.

Kép

Abban mindkét képviselő egyetértett, hogy egyrészt a helyiek egyik régi igényére sikerült így reagálni, másrészt az Avasra látogatók tájékozódását – ami akár életmentő lehet – is jelentősen megkönnyíti, hogy az utcaneveket és a házszámokat könnyedén leolvashatják a táblákról.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.