Ugrás a tartalomra

Újabb térköves sétánnyal gazdagodott az állatkert

Létrehozva
A fejlesztésnek köszönhetően még kényelmesebbé vált a népszerű létesítmény.
Kép
Térköves sétánnyal bővült az állatkert. Fotó: Juhász Ákos


Mintegy nyolcszáz méteren kapott szilárd burkolatot a Miskolci Állatkert sétánya. A beruházás tízmillió forintos önkormányzati forrásból valósult meg. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Vadaspark fejlesztésének előző üteme májusban fejeződött be. Ennek keretében felújították a régi annak idején közadakozásból épült bejárati kaput, elektronikus beléptetőrendszert, akadálymentes parkolót, kerékpártárolót és új fogadóépületet alakítottak ki, tárgyaló- és oktatótermekkel, valamint egy vizes blokkal. 

Ekkor készült el az akadálymentes sétány a Száhel bemutató épületig, amely többek között egy oroszlán- és sivatagihiúz-kifutót is tartalmaz. A sétány folytatásaként alakították ki az új, térköves szakaszt, melynek köszönhetően még több fő látványelem érhető el szilárd burkolaton. Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere elmondta, a látogatók komfortérzetének növelése érdekében további fejlesztéseket is terveznek az állatkertben.

Kép
Varga László és Badány Lajos. Fotó: Juhász Ákos


- Távlatilag tervezzük a két meglévő útszakasz összekötését is, ez javaslom, hogy tervezzük be a következő évi költségvetésbe. Reményeink szerint ez meg fog valósulni, így mozgáskorlátozottak számára is elérhetők lesznek a pihenőpontok, illetve a kitérők. Elektronikai fejlesztésben is gondolkozunk, wifi-pontokat telepítünk le, és így interaktív monitorokat is tudunk üzembe helyezni – tette hozzá. 

Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő kiemelte, nagyon fontos az, hogy a lassan negyvenéves Miskolci Állatkert versenyképes tudjon maradni, és ezek a beruházások pont ezt biztosítják. „Sokunknak visszatérő hétvégi program, hogy felkeressük a vadaspark lakóit, éppen ezért emlékszem arra én is, hogy például babakocsival mennyire nehézkes volt a közlekedés a régi, murvás sétányokon, főként esős időszakokat követően. Ez az önerős fejlesztés fontos mérföldkő, ami sokak számára teszi majd kényelmesebbé az állatkerti látogatást – emelte ki a politikus. 

Ez is érdekelhet

Négymilliós díjat nyert az Avasi csapata
Miskolc
A Richter Anna-díj pedagógus kategória első helyét nyerte el az Avasi Gimnázium csapata „A tudomány a varázslat mögött” című programmal. A budapesti díjátadón a győzelem mellett a vele járó négymillió forintos támogatást is átvehették.
Útlezárások és forgalmi változások Orbán Viktor miskolci látogatása idején
Miskolc
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke miskolci látogatása idején – március 21-én 6.00 és 2026. március 22-én 6.00 óra között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a miskolci belvárosban.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.