Ugrás a tartalomra

Újra "jégkoridisco" Miskolcon

Létrehozva
Decemberben nagy sikerű "jégkoridisconak" adott otthont a 2. számú jégkorcsolya pálya. Annyian érdeklődtek akkor a rendezvény iránt, hogy a Miskolci Városi Szabadidőközpont vezetősége úgy döntött: rendszeresíti a programot, amely legközelebb január 16-án, vasárnap várja a vendégeket.

A Miskolc Városi Diákönkormányzat (MIDÖK) december 19-én több mint 550 diák részvételével rendezett "jégkoridiscot" DJ-vel, különleges hang- és fényeffektusokkal, illetve játékos feladatokkal.

Preview Image
Képgalériánk a MIDÖK decemberi "jégkoridiscojáról"; Fotók: Juhász Ákos

A nagy érdeklődés megihlette a Miskolci Városi Szabadidőközpont vezetőségét, akik rendszeresen szerveznének "jégkoridiscokat". Így a fiatalok találkozhatnak, szórakozhatnak és persze jégkorcsolyázhatnak.

Az első alkalomra most vasárnap, január 16-án kerül sor. A jégpálya 18 és 21 óra között várja a látogatókat. A fiatalok diákigazolvány felmutatásával kedvezményesen vásárolhatnak belépőt a rendezvényre, amelyen DJ Bordee lesz a lemezlovász a házban.

A Miskolci Városi Szabadidőközpont 2-3 hetente tervezi megszervezni a "jégkoridisco" 2.0-át, amikor vasárnap esténként szabad lesz erre a célra a 2. számú jégpálya. A mindenkori időpontokról bővebb információt a http://www.miskolcivsz.hu/ honlapon találhatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.