Ugrás a tartalomra

Újra Miskolc polgármesterével egyeztetett a külgazdasági és külügyminiszter

Létrehozva
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt fogadta Veres Pál, Miskolc polgármestere a Városházán pénteken. 
Kép

A városháza sajtóközleménye emlékeztet, a városvezető hivatalba lépése óta már második alkalommal látogat el Szijjártó Péter a Miskolci Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalba.

Azt írják, a pénteki találkozón szó volt Miskolc gazdaságfejlesztési elképzeléseiről, terveiről, a város és a kormány együttműködéséről, valamint a Miskolc 2030-as gazdasági programról.
 

Ez is érdekelhet

Megtudtuk, hol nem lesz víz hétfőn
Miskolc
Miskolc több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai hétfőn, ezért az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet.
Képgaléria
A Bartók Béla Művelődési Ház relikviái
Itt volt a Pécsi Sándor Guruló Színház
MiskolcKultúra
Bejutottunk a Bartók Béla Művelődési Házba, ami az Újgyőri főtér mellett van. Az ötrészes cikksorozatban elérkeztünk a házban működő színpadi csoportokhoz. Ágotai József mesélte el a kapcsolódásukat.
Újabb területet érint az avasi útfelújítás
Miskolc
Az avasi munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Pont Ott Parti Miskolcon: Metzker Vikivel, AK26-tal és VZS-vel ünnepelhetnek a felvételizők
Miskolc
A miskolci Csengey-kert lesz a felsőoktatási felvételi izgalmainak központja július 23-án este.