Ugrás a tartalomra

Újra a pályán Bécsi, alias Ampervadász Piroska

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. május 09. hétfő 13:19
A Miskolci Egyetem május 5-én Villamosmérnöki Szakmai Napot tartott, amelynek keretében újra kigurult a remízből a bécsi villamos.
Mocsári László képgalériája

A szakmai nap céges előadásokkal kezdődött a Miskolci Egyetem III. előadótermében, amelyet követően került sor a nosztalgiavillamosozásra. A villamos köszöntése ünnepélyes keretek között 17:10-kor kezdődött a Tiszai Pályaudvar végállomáson, ezután „végig rótták Miskolc városának girbe-gurba utcáit”. Ennek apropója, hogy az első, Bécsből használtan vásárolt piros színű SGP E1 típusú villamos éppen 20 éve érkezett Miskolcra.

A 185-ös pályaszámú SGP E1 típusú, közismertebb nevén bécsi villamost 2018. november 9-én a Miskolci Egyetem Elektrotechnikai és Elektronikai Intézete, valamint Villamosmérnöki Tanácsa a diákhagyományoknak megfelelően megkeresztelte és a Bécsi, alias Ampervadász Piroska nevet adományozta neki. Ezzel együtt az egyetemi közösség díszpolgárának és tiszteletbeli tagjának fogadta, így a bécsi villamos a villamosmérnökképzés egyik jelképévé vált.

Fotó: Cziffra Andrea

A nosztalgiavillamosozáson résztvevők emlékül egy sorszámozott nosztalgia jegyet kaptak, amely egyben tombolaként is szolgált. A tombolasorsolásra Felső-Majláth végállomáson, illetve a villamoson került sor. A jókedvet a selmeci nóták biztosították.

További hírek

Olvasnivaló