Ugrás a tartalomra

Újra a Selyemréti Strandon kézilabdáztak

Létrehozva
Az eseményen tizenöt csapat vett részt ifjúsági, serdülő és utánpótlás kategóriákban.
Preview Image
II.Borsod Strandkézilabda torna - Juhász Ákos kpgalériája

Második alkalommal rendezte meg Strandkézilabda Tornáját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabdaszövetség most hétvégén a Selyemréti Strandon. Barnóczki László a szervezet versenybiztosságának elnöke a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, a rendezvényre tizenöt csapat nevezett. Szombaton 17, vasárnap 15 mérkőzésen versenyeztek ifjúsági, serdülő és utánpótlás korosztályú játékosok.

Barnóczki László úgy fogalmazott, bár ez még csak a második ilyen tornájuk, azt tapasztalják, hogy a sportolók körében népszerű a program.

- En úgy veszem észre, hogy a csapatok nagyon nagy örömmel vállalják el ezeket a strandkézilabda mérkőzéseket. Ez jó levezetés a teremkézilabda után, nagy program, és egyre többen érdeklődnek iránta. Bízom benne, hogy jövőre még az ideinél is több csapat érkezik a rendezvényre – mondta.

A sportprogramról részletes összefoglalót a hétfő este Miskolc Mában láthatnak, az adás este hat órakor kezdődik, de hétkor és nyolckor ismétli a Miskolc Televízió, sőt hírműsorunk a Youtube-csatornánkon is elérhető.
 

Ez is érdekelhet

Tizenkettedikek lettek
SportVilág
Franciaországban, Poitiers városában rendezték a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség női sorozatának újabb 3x3-as állomását.
Nagyot álmodtak és megvalósították
SportMiskolcVilágSzabadidő
Új fejezetet írtak a Miskolc Népkert Volán történelem könyvébe.
Érmekkel tért haza Kiskunhalasról Ferenci Gábor
SportMiskolcBelföld
Arany- és bronzéremmel zárta a birkózó magyar bajnokságot a miskolci versenyző.
Balázs Bálint Kristóf kitett magáért
SportMiskolcVilág
Nagyszerű szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.