Ugrás a tartalomra

ÚÚÚ, ez nagyon fájhatott - a villamoson használt esernyő esete egy miskolci zsebtolvajjal

Létrehozva
Az egyik miskolci közösségi csoportban jelent meg kép - még csütörtökön este -, egy elgörbült esernyőről. Ez még önmagában nem lenne hír, azonban a képhez történet is tartozott.

Az esernyő ugyanis egy feltételezett tolvaj fején landolt, pontosabban a leírás szerint akkora ütést mértek háromszor a zsebelő fejére, hogy a rózsaszín esővédő eszköz láthatóan meggörbült. Egy férfi azt írta, hogy feleségével történt az eset csütörtök reggel a miskolci villamoson. A feltételezett sértett arra lett figyelmes, hogy egy férfi keze épp a táskájában van, majd rákiabált és háromszor lesújtott.

A rendőrség hivatalból vizsgálja az ügyet, vagyis folyamatban lévő eljárásról van szó, azonban eddig feljelentés nem érkezett hozzájuk. Erről a megyei rendőrség sajtóreferense, Varga Rudolf nyilatkozott nekünk. Ezek szerint ők is nézik a közösségi médiát…

Az MVK-hoz sem érkezett panasz vagy megkeresés, a diszpécserszolgálat is csak a Facebook-posztot látta, amit azóta egyébként töröltek.

Megpróbáltuk rekonstruálni az esetet, hogy valójában mi történhetett:

  1. Tényleg zsebtolvaj volt és tényleg fejbe verték
  2. Nem volt zsebtolvaj, de fejbe verték
  3. Nem vertek fejbe senkit
  4. Csak álmodtuk

A címlapkép illusztráció

 

Ez is érdekelhet

Aktuális közlekedési információk Miskolcról: több helyszínen dolgoznak az utakon
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több utcában is forgalmi korlátozások vannak.
Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.