Ugrás a tartalomra

Választási földrajz: a ’19-es határhúzogatás nem volt csodafegyver

Létrehozva
Így értékeli az öt esztendeje életbe léptetett miskolci önkormányzati körzeteket a választási elemzéseken túl tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozó Facebook-oldal.
Kép
A szakértő szerint alig találni az új térképeken elnyúlt választókerületet. | Fotó: Juhász Ákos

A 2019 márciusában létrehozott Választási földrajz számos társadalomföldrajzzal kapcsolatos vizsgálatot végzett már – országhatárainkon belül és kívül. Két hete indult cikksorozatunkban az oldal miskolci kötődésű szerkesztőjével, Bódi Mátyással vesszük sorra a város népességének csökkenése diktálta és az idén júniusi önkormányzati választáson debütáló új miskolci körzethatárokkal kapcsolatos tudnivalókat (előző cikkeink ITT és ITT olvashatók).

A betű szelleme

A választási eljárásról szóló törvény pontosan leszögezi: az újonnan kialakított önkormányzati választókerületek esetében az arányosság alapvető elv. A döntéshozóknak tehát törekedniük kell arra, hogy a szavatok értéke a lehető legközelebb álljon egymáshoz – elviekben egyenlő is legyen. Ennek betartásával például aligha fordulhatna elő olyan, hogy az egyik képviselőt jóval kevesebben választják meg a közgyűlésbe, mint a másikat.

Megkérdezett szakértőnk szerint ehhez tartotta magát az újrarajzolásért helyben felelős Ignácz Dávid jegyző, akinek a Helyi Választási Bizottság elnökeként az egyes kerületek lélekszáma közötti – az elviekben 5, sőt, külön indoklással akár 15 százalékosra is rúgható eltérést – sikerült 3 százalék alá szorítania.

Az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének PhD-hallgatója úgy ítéli, országos viszonylatban kiugróan arányos választókerületi beosztásnak minősül a miskolci. Hozzátette, számos kormánypárti és ellenzéki vezetésű várost és budapesti kerületet néztek át az elmúlt hónapokban, ám ehhez foghatóra nem leltek.

Bódi Mátyás
Fotó: Bódi Mátyás | Forrás: LinkedIn

Nem jött be

Bódi Mátyás lapunknak felidézte, 2019-ben nem véletlenül semmisítette meg a Miskolci Törvényszék az akkori jegyző, Alakszai Zoltán által készített választókerületi rendszer több elemét. Mint arra rávilágított: a korábbi besorolás egyrészt meglehetősen aránytalan volt, és egy-két „nagyon virtuóz kialakítású” választókerületet is eredményezett.

– Több városban is nettó törvénysértő választókerületi határok mentén rendezték meg az önkormányzati választásokat, így például Dunaújvárosban is. Ez akkor történhet meg, ha rövid távú politikai célok vezérlik a döntéshozókat – fogalmazott a Választási földrajz szerzője, aki úgy ítéli, mindez az országos szinten megmutatkozó hanyagság és jogi következetlenségből származhatott.

Információi szerint Miskolcon ugyanaz a személy dolgozott a 2019-es választókerületi térképen, aki jelenleg egy borsodi kormánypárti parlamenti képviselő közösségi oldalát is kezeli.

– A határhúzogatás nem csodafegyver. Erre mindkét politikai oldalnak felhívnám a figyelmét. Miskolcon 2019-ig az akkori vezetés kezében volt ez a politikai eszköz, mégis az akkori tizenkilencből mindössze két körzetben tudták legyőzni az összefogott ellenzék egyéni jelöltjét – hangzott el tőle.

Természetes van, hibátlan nincs

Ahogy arra Bódi Mátyás emlékeztetett: a magyar szabályozás előírja továbbá azt is, hogy a választókerületek földrajzilag folytonos és összefüggő területeket fedjenek le – s ne történhessen meg az a szélsőséges eset, amikor egyetlen lépcsőházat majdhogynem teljesen körülölel egy másik kerület.

– A miskolci körzetek elég kompaktnak tűnnek, alig látni az új térképeken elnyúlt választókerületet – jegyezte meg az úgynevezett organikus elv kapcsán, hozzáfűzve, mindez az arányosság elvével szükségszerűen konfliktusban áll, így a mindenkori jegyzőnek ezt kell kiegyensúlyoznia.

A szakértő végül kiemelte: tökéletes választókerületi rendszer nem létezik – az Egyesült Államokban a ’60-as évek óta felütik a fejüket azok a jogi csatározások, melyek a választókerületi besorolások arányosságát firtatják.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.