Ugrás a tartalomra

Változékony marad az időjárás a hétvégén

Létrehozva
Változékony marad az időjárás a hétvégén is: pénteken az ország déli és keleti részében várható eső, zápor, míg máshol szakadozott lesz a felhőzet, szombaton és vasárnap pedig gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén napsütésre lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 27 fok között várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken a déli és keleti országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és itt várható eső, zápor. A legtöbb csapadék a keleti határ mentén valószínű, nyugat felé haladva csökken a csapadék esélye. Másutt szakadozott lesz a felhőzet, és csapadék sem valószínű. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, a Bodrogközben, Zemplénben meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani, de a keleti, északkeleti megyékben néhol előfordulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar. Hajnalban pára-, és ködfoltok képződhetnek. A Dunántúlon többfelé megélénkül, a Fertőnél átmenetileg megerősödhet a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű, de a hidegre érzékeny helyeken alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 26 fok között várható.

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütés is valószínű, de erősebben felhős körzetek, időszakok is lehetnek. Szórványosan előfordulhat zápor, elvétve zivatar. Hajnalban helyenként pára-, köd, rétegfelhőzet is képződhet. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 27 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
40 fok, fokozódik a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik, fokozódik a hőség. A jövő hét közepén érkezhet változást hozó hidegfront.
Teljes ösztöndíj a Velencei Biennáléra
BelföldVilágKultúra
Magyar művészeti hallgatók is pályázhatnak június 30-ig. a 11. Hitay Alapítvány Művészeti Versenyre, amelynek nyertesei exkluzív szakmai programon vehetnek részt a 61. Velencei Biennálén, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti eseményén.
Dohány, alkohol, készpénz – a NAV segít eligazodni az utazási szabályokban
BelföldVilágGazdaságBűnügy
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV segít eligazodni a szabályokban. A honlapján már elérhető a legfrissebb utastájékoztató.