Ugrás a tartalomra

Változik a 2-es, 12-es, 14-es és 20-as autóbuszok közlekedése

Létrehozva
Útfelújítás miatt módosul több miskolci autóbuszjárat útvonala - írja közleményében az MVK Zrt.

Augusztus 11-én 8 órától lezárják a népkerti körforgalom egy részét, ezért a Búza térről induló 2-es, valamint a Repülőtér/Bosch végállomásról induló, 12-es és 20-as járatok nem érintik a Vörösmarty Mihály utca megállóhelyet, helyette a 21-es és 101B-s autóbuszok Szemere utca megállóhelye vehető igénybe. Augusztus 14-től minden eredeti megállóját érinti a 2-es, 12-es és 20-as járat.

Augusztus 14-től a népkerti körforgalom másik felének lezárása miatt a Repülőtér/Bosch irányába közlekedő 14-es autóbuszok nem érintik a Villanyrendőr megállóhelyet, helyette a 2-es autóbuszok Vörösmarty Mihály utca és Centrum megállóhelyeken áll meg. Augusztus 20-tól, a 14-es autóbuszok az eredeti útvonalon közlekednek.

Ez is érdekelhet

MVK 22-es busz
Az Egyetemvárosba a 22-es autóbuszok közlekednek október 27-31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünet alatt, október 27-től október 31-ig (hétfőtől–péntekig) a Búza tér végállomás és az Egyetemváros végállomás között (mindkét irányban a Centrum megállóhely érintésével) 22-es viszonylatjelzéssel közlekednek autóbuszok.
Táska MÁSA kutya
Táska fejjel lefelé landolt a MÁSA kapuja előtt
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az apró csivava táskában érkezett az állatvédőkhöz. Szívszorító történetet osztottak meg a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) állatvédői.
MVK villamos ősz
Tanszüneti munkanapi menetrend október 27. és 31. között
Miskolc
Az iskolai őszi szünethez igazodva, október 27-től 31-ig (hétfőtől–péntekig) az MVK járatai tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek.