Ugrás a tartalomra

Változik a közlekedés a Miskolci Piknik idején

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 20. szerda 09:49
Szeptember 21-25. között a Miskolci Piknik rendezvény miatt változik a villamos-és autóbusz közlekedés, illetve lesznek olyan forgalmi változások, amelyek az autósokat is érintik. A rendezvényről való könnyebb hazajutás érdekében az MVK pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indít.

A Miskolci Piknik keretében megrendezésre kerülő Miskolci Régiségvásár ("Belvárosi Antik Hétvége") ideje alatt is villamospótlás lesz érvényben. Szeptember 23-án lesz DVTK mérkőzés is, az ebből az alkalomból indított rásegítő járatokról az MVK Zrt. külön közleményben tájékoztatja majd utasait.

A villamosok esetében csütörtöktől hétfőig éjszakánként a teljes vonalon villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek. Pénteken, szombaton és vasárnap napközben a Tiszai pályaudvar – Malomszög utca villamos-megállóhely között közlekednek a villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok közlekednek. Szeptember 22-én az 1AV és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamos helyett az Újgyőri főtérről induló buszokat lehet igénybe venni villamosbérlettel, illetve a papír alapú jegy másik végének érvényesítésével a Vasgyár irányába, illetve a Vasgyárból az Újgyőri főtér irányába. Ugyanígy kell a papír alapú jegy másik végét érvényesíteni akkor is, amikor villamosról villamospótló autóbuszra, vagy fordítva villamospótlóról villamosra szállunk át. Mobiljegy esetében minden egyes átszálláskor új jegyet kell érvényesíteni, mert minden egyes járműnek egyedi azonosítója van.

Az autóbuszok közlekedését érintő változás, hogy a Villanyrendőr autóbusz megállóhelyet lezárják, emiatt csütörtökön 23:05 után vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a Hősök tere és a Népkert/Vörösmarty városrész megállóhely között a 14-es, 14G-s, 22-es, 28-as, 34-es, 35-ös, 35R-es, 35É-s, 43-as, 44-es és 1É-s autóbuszok.

Szeptember 25-én, hétfő üzemkezdettől az MVK Zrt. valamennyi autóbusz és villamosjárata menetrend szerint és az eredeti útvonalán közlekedik.

Az autósokat érintő egyik változás, hogy a Malomszög utca – Hunyadi utca – Ilona utca, valamint az Ilona utca – Kis-Hunyad utca kereszteződésekben a forgalomirányító berendezések sárgán fognak villogni csütörtökön 23:10-től hétfőn üzemkezdetig.  A másik, autóval közlekedők számára fontos forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél a Centrum irányába a külső forgalmi sáv részlegesen lezárásra kerül.

A közlekedést érintő változásokról további részletek az alábbi linken érhetők el:

https://mvkzrt.hu/aktualis/valtozik-kozlekedes-miskolci-piknik-idejen
 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!