Ugrás a tartalomra

Varga Mihály: A GDP 8 százalékát költöttük eddig a védekezésre

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 04. hétfő 16:31
Magyarország eddig több mint 4500 milliárd forintot költött a védekezésre és a vírus gazdasági hatásainak tompítására.

Hosszú interjút készített a pénzügyminiszterrel az Index, amelyből kiderül, Magyarország eddig a járvány kitörése óta 1014 milliárd forintot költött járványügyi védekezésre, a gazdaság újraindítására pedig 3700 milliárd forintot. Emellett számos más témát is érintett a beszélgetés. Szóba került például az is, hogy a járvány hatására mennyivel növekedett az államadósság, és várhatóan mennyi időbe telik majd ledolgozni ezt.

- A járvány most mindent újraírt. Sokan arról beszélnek, hogy a gazdasági visszaesés mélyebb és nagyobb mértékű, mint az 1929–33-as válság első évében volt. Akkor egy világgazdasági válságról beszéltünk, most méreteit tekintve hasonlóak a kihívások. Ez szemléletbeli váltásra is késztetett minden felelős gazdaságpolitikust. Nem véletlen, hogy az EU első döntésként felfüggesztette a 3 százalékos hiánykorlátot, az államadósságok pedig átmenetileg növekedhetnek. Ugyanezt tette az IMF, az EBRD, az EKB és más nemzetközi intézmények is. Hasonlóképp jártunk el mi is. A védekezés költségei miatt az adósságunk megnövekedett: úgy számolunk, hogy 2020 végére a bruttó hazai termék 80 százaléka körül lesz - véli Varga Mihály.

A városok számára kieső iparűzési és gépjármű adókról azt mondta a pénzügyminiszter, hogy az önkormányzatoknak részt kell venniük a védekezésben.

- Legyenek partnerek, hiszen együtt sokkal gyorsabban tudjuk az országot túllendíteni mind a járvány hatásain, mind pedig a gazdasági visszaesésen.
Bár arra nem kínált alternatívákat, hogy a működéshez megfelelő összegeket hogyan teremtsék elő a városok, azt hozzátette, hogy "mindenki számíthat a kormány támogatására, aki a járvány elleni küzdelemben és a gazdaság újraindításában partner akar lenni".

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!