Ugrás a tartalomra

Vasárnap kezdődött a nagyböjti élelmiszergyűjtés

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. március 03. vasárnap 18:03
A katolikus plébániákon a szentmisék ideje alatt várják a tartósélelmiszer adományokat jövő vasárnapig.
Tatós szeretet mottóval hirdette meg nagyböjti gyűjtését a Katolikus Karitász. Fotó: karitasz.hu

Több éves hagyomány, hogy a Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést rendez országszerte a rászorulóknak Tartós szeretet mottóval. Idén ez Miskolcon is március 3. és 10. között valósul meg. Jellemzően olyan formában, hogy a katolikus templomokba a szentmisékre várják az élelmiszer-adományokat. Egyebek közt  lisztet, cukrot, rizst, tésztát, búzadarát, olajat, konzerveket, zacskós levest, tartós tejet, kekszet, édességet, lekvárt, kávét és teát. Emellett a miskolci Karitász Ponton is fogadják a csomagokat, a Király utca 5/A szám alatt kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig. Néhány nagyobb helyi plébánia a gyűjtés részleteiről is beszámolt. 

- A nagyböjti időszakban, akik vasárnap, vagy hét közben jönnek templomba szentmisére, általában tartósélelmiszert is hoznak magukkal – nyilatkozta szerkesztőségünknek Juhász Ferenc atya, a Mindszenti templom plébánosa. – A gyűjtés utolsó vasárnapján általában az oltár elé tesszük az összegyűlt adományt, hogy lássák a hívek, hogy ez nemcsak szociális gondoskodás, hanem karitatív is. Azaz része annak a keresztény szeretetnek, ami Jézus Krisztus szellemében mindnyájunkat kötelez a szegények iránt. Cserébe nem várunk semmit – hangsúlyozta. 

A karitász csoport segít

Elmondta, hogy majdnem minden plébánián működik önkéntes alapon karitász csoport, akik szortírozzák, és egyenzacskókba rendezik az adományokat. Aztán pedig kétféle módon osztják ki a csomagokat. Egyrészt elviszik azokra a helyszínekre, ahol tudják, hogy szegények élnek. Másrészt pedig a Mindszenti Plébánia melletti Glória Házba személyesen betérő rászorulóknak is adnak tartós élelmiszert – részletezte. 

Hozzátette, hogy pontosan adminisztrálniuk kell, hogy miből mennyi gyűlik össze. Az erről készült ívet be kell küldeniük az Egri Főegyházmegye Karitász Központjába, ahol ezt egyházmegyei szinten összesítik. A maradékot pedig egy központi raktárban tárolják és onnan osztják ki további nélkülözőknek. 

Pénzadománnyal is

- A diósgyőri római katolikus plébánia gyóntató termében fogadjuk a tartósélelmiszert a szentmisék ideje alatt. Lehetőség nyílik pénzadomány átnyújtására is, amelyből szintén élelmiszereket vásárolunk a rászorulóknak. Emellett a Katolikus Karitász 1356-os adományvonalán keresztül is lehet adakozni erre a célra – foglalta össze Szabó József atya, a diósgyőri Szűz Mária Szent Neve Templom plébánosa. Megosztotta, hogy híveik eléggé aktívak szoktak lenni a nagyböjti gyűjtés során. 

Hozzáfűzte, hogy a diósgyőri karitász csoport tagjai pontosan ismerik a környékbeli szegény családokat, akik a plébániához tartoznak és közöttük osztják ki ezeket az adományokat. Megtudtuk azt is, hogy ez a szolgáló csoport keddenként, illetve nagyobb ünnepekre ételosztást szervez, valamint egyéni kérésekben is igyekszik segíteni.

Szívesen adakoznak

- Egyénileg, valamint a szentmisék alkalmával fogadjuk a hívek tartósélelmiszer adományait, akik egyre inkább szívügyüknek tekintik a nagyböjti gyűjtést. Ugyanis ennek az időszaknak a lelki megújulás a lényege, amelynek része a jócselekedetek is – mondta Pehm Antal atya, a Diósgyőr-Vasgyári Szent István Templom plébánosa. 

- Mivel a mi környékünkön rengeteg a rászoruló, főként roma család, a vasgyári plébániánkat vezető szerzetes közösségünk: a Szent Ferenc Kistestvérei osztják szét a beérkező adományokat helyben a nélkülözőknek. Munkánkat a Lyukóbányában szolgáló Teréz anya nővérei segítik. Célunk, hogy az adományozást kiterjesszük az év többi napjára is – árulta el.

További hírek

Olvasnivaló