Ugrás a tartalomra

Vascsővel támadó rablókat fogtak a rendőrök

minap.hu//police.hu
Utoljára módosítva
2022. január 22. szombat 11:39
A 26 és a 19 éves miskolci gyanúsítottak be akartak törni egy pincébe, de aztán találkoztak a tulajdonossal, akit késsel fenyegettek és vascsővel ütöttek. A rendőrök hamar elfogták őket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 26 éves, és egy 19 éves miskolci lakossal szemben. A gyanúsítottak január 21-én 12 óra körül Miskolcon megpróbálták feltörni egy ház pincéjének ajtaját, majd a lakásból kilépő 55 éves tulajdonost bántalmazták. A támadók a férfit vascsővel ütötték, majd a nyakához kést szorítottak és azzal fenyegették, hogy megölik. A támadók végül gázpalackokat, televíziót, hordozható számítógépet zsákmányoltak, és elmenekültek a helyszínről.

Nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének munkatársai a helyszín közelében azonosították, majd elfogták a rablókat.

Fotó: police.hu

Előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vételüket követően a hatóság előterjesztést tesz letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!