Az országban Szegedi Dezső volt az egyetlen 70 év feletti, nappali tagozatos tanuló a múlt év folyamán. Ez önmagában is kuriózum, az viszont vastapsot érdemel, hogy időben el is végezte kulturális antropológia alapszakot.

- Három hétig készültem az államvizsgára. A szakdolgozatommal persze már jóval korábban elkezdtem foglalkozni: egy ma már nem létező miskolci városrészről, a Gordonról írtam. Zömmel itt laktak azok a muzsikus romák, akik a különböző vendéglátóhelyeken húzták akkoriban. Vizsgáltam azt is, mi lett az ő sorsuk: a városrészt ugyanis a hetvenes években lebontották. A foglalkoztatottságuk is megszűnt, az Országos Szórakoztatózenei Központ bevonta az addig kiadott működési engedélyeket.

Sokan közülük Budapestre költöztek, abban bízva, hogy a Miskolcon megszerzett zenei tudásukat ott majd tudják kamatoztatni.

A szakdolgozatot végül közepesre értékelték, de a védés során sikerült feltornászni az érdemjegyet négyesre.

- Nem volt sok forrás a témában, és kevés volt az alany, akivel tudtam interjút készíteni, sokan ugyanis már nem élnek abból az időből. Ha most kéne választanom, lehet, hogy más témát dolgoznék ki, de az jóleső érzés, hogy így valamiképp emléket is állítok az egykori Gordonban élt roma muzsikusok előtt.

Szegedi Dezső főként három forrásból dolgozott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár egykori igazgatójának, Dobrossy István történésznek a munkájából, valamint Lengyel Gabriella szociológus írásaiból, amelyek a szakdolgozat gerincét alkották.

- Ezek mellett találtam egy értékes anyagot: egy Farkas Kálmán nevű férfi, aki a második világháború után tanítóképzőbe járt, szintén foglalkozott a Gordonnal. Az ott élő embereket a ragadványneveikkel együtt említi, többek között a rokonaimról is írt. Az egyik legérdekesebb olvasmány volt, amit felhasználtam a szakdolgozatomhoz.

Az államvizsga kapcsán elmondta, az opponens által feltett kérdésekre kellett válaszolni, erre harminc perc ált rendelkezésre. Az egyetemet Szegedi Dezső az unokaöccsével kezdte el (és fejezte be), de nem veti el, hogy újra beül az iskolapadba.

- Nyugdíjba jöttem a színháztól, de otthon ülni nem akarok. Lehet, hogy valamilyen szakra még visszamegyek az egyetemre.

A 71 éves miskolci színész jó kedvvel emlékszik vissza a három évvel ezelőtti kezdésre.

- A fiatalok, amikor először találkoztunk a folyosón, mind úgy köszöntek, hogy „jó napot tanár úr!”. Aztán, amikor leültem közéjük a padsorokba, igencsak megdöbbentek. Ennek ellenére soha egy pillanatig nem éreztették velem a korkülönbséget. Jól éreztem magam, sőt, istenien. Most még az államvizsga utáni feszültséget próbálom elereszteni. Aztán meglátjuk, hogyan tovább – zárta gondolatait a Szegedi Dezső.